Csörötnek

2015.09.27. 08:49

Jártál-e már öregem, Csörötneken szüreten?

Csörötnek – Rövidebb volt a felvonulás, mint szokott, de színes forgataggá kerekedett a csörötneki szüreti vigadalom.

Bakos Ágnes

Az idei a XIII. Szüreti Vigadalom volt Csörötneken, a szőlőt és a belőle készülő fenséges nedűt, a bort ünnepelték.

Pénteken a Kuntár Lajos művelődési házban Vízvári Sándor borász, sommelier tartott előadást a borról, és arról, hogy a jó bornak is kell a cégér.

A szombat már kevésbé a szőlész-borász szakmáról, inkább a mulatozásról, must- és szőlőkóstolásról szólt. A művelődési háztól az Akácfa Kempingig tartott a szüreti felvonulás – kevés, de annál lelkesebb résztvevővel. Lovas kocsi vezette fel a sort, zene és énekszó, valamint lelkes helyiek kísérték a felvonulókat. Őket és a vendégeket is pogácsa várta a rendezvénysátorban.

A szüreti borverseny a tavalyi rossz termés miatt elmaradt, azonban helyi szakértők megmutatták a borkészítés alapjait az érdeklődő ünneplőknek: azt, hogyan lesz must a gondosan leszedett fürtökből, kézi szerszámok segítségével.

Helyi lányok és asszonyok vidám kórusa csalogatta az érdeklődőket a kempingbe, felcsendült természetesen a „Jártál-e már öregem, Csörötneken szüreten?” szövegű nóta, az ünneplők nagy örömére.

A rendezvénysátor a szeles idő és a környékbeli gazdag programkínálat ellenére is jócskán megtelt szombat délutánra.

Vasárnap kirakodóvásárral és a hagyományos búcsúval zárul a szüreti hétvége Csörötneken.

 

 

 






 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!