Életeket menthetnek vele

2019.05.07. 17:20

Elindul a világ legnagyobb vakcinaszállító drónhálózata

A most munkába állított Zipline drónok kétezernél több egészségügyi létesítményt és tizenkétmillió pácienst szolgálnak majd ki.

A UPS Alapítvány jótékony kezdeményezéseit összefogó szervezet, valamint az immunizációhoz való hozzáférésért küzdő szövetség, a Gavi bejelentették, hogy kibővítik a Ghánában működő orvosi drónhálózatukat.

Az automatizált logisztikával foglalkozó cég, a Zipline drónjaival szállítják majd az összesen 148-féle kiemelt fontosságú egészségügyi terméket, köztük sürgősségi vakcinákat, rutinszerű oltóanyagokat, vérkészítményeket és életmentő gyógyszereket is.

Része lesz az egészségügyi hálózatnak

A szolgáltatás a hét minden napján folyamatosan fog működni négy – egyenként 30 drónnal rendelkező – disztribúciós központtal, ahonnan több mint kétezer egészségügyi létesítménybe szállítanak majd, közel tizenkétmilliós lakosságot szolgálva ki ezzel.

A drónhálózatot a ghánai egészségügyi ellátási láncba integrálják majd, így akadályozva meg a vakcinahiány kialakulását, valamint segítve az országos immunizációskampányok működését.

Ruandában már működik az életmentő segítség

A program a UPS Alapítvány, a Gavi és a Zipline 2016-ban, Ruandában megkezdett úttörő együttműködésének folytatása, mely révén a partnerek és a ruandai kormány órák helyett percek alatt képesek életmentő egészségügyi segítséget nyújtani az ország nehezen megközelíthető területein élő lakosok millióinak.

A ruandai kormány a program indulása óta az ország egész területére kiterjesztette azt, így a mai napig több mint 13 000 kiszállítást hajtottak végre. Jelenleg Kigalin, az ország fővárosán kívül eső ruandai vérszállítmányok 65 százalékát a Zipline drónok juttatják célba.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában