Felelős szülők

2020.02.13. 11:30

Legyen a rutin része a fogmosás

Csecsemőkortól érdemes időt szánni a szájápolásra, e heti Felelős szülők rovatunkban azonban a 3–6 évesek helyes szájápolására koncentrálunk – dr. Belle Barbara fogszakorvos ad tanácsokat.

Tóth Kata

Minél fiatalabb korban barátkozzanak meg a gyerekek a fogorvosi rendelővel. Dr. Belle Barbara a kislányát, Rózát vizsgálja

Fotó: Cseh Gábor

Kezdődjön meg a szájápolás már a fogak megjelenése előtt. Az első fogak megjelenésétől pedig naponta kétszer, a gyermek korának megfelelő puha sörtéjű fogkefével szükséges fogat mosni – szól az általános ajánlás, amit dr. Belle Barbara kiegészít: ujjra húzható szilikonos fogkefét ajánl a legkisebbeknek, azzal kell jól átmasszírozni az éppen előtört fogakat. A művelet a fogak kibújását is elősegítheti, az esetleges fájdalmat csillapíthatja, mondja a szakember, aki a rendszeres szájápolás, a gyermek életében rutinszerűvé váló napi legalább kétszeri – reggeli és esti – fogmosás célját a fogak megtartásában határozza meg.

A szükséges eszközökről úgy beszél: – Bátran hagyatkozhatunk a fogkefe kiválasztásánál a drogériákban kapható fogkeféken látható korosztályi besorolásra (0-tól 1 éves, 1-től 6 éves korig és 6 éves kor fölött). Amikor már biztosak vagyunk abban, hogy a gyermekünk nem nyeli le, hanem kiköpi a fogkrémes habot, akkortól érdemes fogkrémet használni, borsószem mennyiségű adag az ideális.

Szájápolás – mielőtt a fogak megjelennének

Addig elég egy vizes fogkefével alaposan „átsikálni” a fogukat. Jók az ízesített fogkrémek is: a szülőknek kell kitapasztalni, hogy a gyümölcsös, a mentolos ízeket vagy éppen az íztelen változatot részesítik-e előnyben a kicsik. A nézetet, mi szerint a fluoridmentes fogkrémek az ideálisak a gyerekeknek, Belle Barbara nem osztja: szerinte szükség van fluoridra: a zománckristályba beépül a fluoridion, megerősíti azt.

A gyerekekben egyrészt él az utánzási vágy, a szüleik példáját látva szívesen szoknak rá a fogmosásra, és ahogy a kézügyességük fejlődik, a fogkefét is egyre ügyesebben használják. Kilenc-tízéves korukig viszont feltétlenül a szülő irányítsa a fogmosást, a gyerek önálló fogmosása után az ellenőrzés és az alapos áttisztítás is a szülő feladata, javasolja a szakember. Játékossá is tehetjük a fogmosást: drogériában kapható plakkfestő oldattal tesztelhetjük, melyik fogat kell még átmosni ahhoz, hogy teljesen tiszta legyen. Az oldatok öblögetéssel játékosan mutatják meg, hogy melyek azok a területek, ahol plakk, azaz lerakódás maradt a fogakon. A láthatatlan plakk kék színűvé változik, szabad szemmel is látható, hol maradt lepedék a fogazaton.

Minél fiatalabb korban barátkozzanak meg a gyerekek a fogorvosi rendelővel. Dr. Belle Barbara a kislányát, Rózát vizsgálja
Fotó: Cseh Gábor

 

A helyes technikát gyakorolni kell: a lényeg, hogy finom, körkörös mozdulatokkal történjen a fogmosás. Hatékonyabban bejutnak így a sörték a fogközökbe, másrészt az íny kényes terület: ha nagy erővel mossuk, a mechanikai hatás miatt egy idő után képes visszahúzódni a gyerekeknél is. A nem megfelelő tisztítás nyomán a fogakon maradt

lepedék fogkövet okozhat, de más oka is lehet a fogkőképződésnek. Foghelyzeti problémák például: ha a gyermeknek torlódva vagy befelé állnak a fogai (például az ujjszopás miatt az alsó fogak beljebb nyomódnak), azokat nehezebb tisztítani.

A fogkőeltávolítás is fontos

– Le kell szedni a fogkövet, mert ínygyulladást okozhat. Ultrahangos készülék áll ehhez rendelkezésre – a kezelés nem fájdalmas, csak a készülék hangja kissé kellemetlen – mondja a fogorvos. A fogak között megrekedt ételmaradékok a lepedékképződésen kívül a baktériumok

elszaporodását is elősegítik a szájüregben, és bizony már a tejfogak is „elromolhatnak”.

– A gyerekek a legutolsó tejfogaikat 11–12 éves korukban veszítik el. Elszuvasodhatnak és el is halhatnak a tejfogak, szükség van a kezelésükre. Ha kicsi a szuvasodás, lehet fogtömést alkalmazni, csak ritkán kell idő előtt eltávolítani a fogat. Fogbélelhalás esetén – amikor a fogban az éridegképletek elhalnak – szükséges, hogy megnyissuk, és nyitva hagyjuk a panaszos fogat. Ha nem nyitjuk meg a koronai rész felé, a gyökér csúcsán keresztül a csontba kerülhet a fertőzés, az alatta lévő maradó csírát elfertőzheti – ettől kell az érintett területet megmenteni.

A doktornő hangsúlyozza: a cél minden esetben az, hogy a tejfog addig a helyén maradjon, amíg a maradó fog le nem váltja. Van olyan eset, amikor a tejfogat már nem érdemes betömni, mert a maradó fog előtörése heteken vagy esetleg egy-két hónapon belül várható. Ennek az eldöntését érdemes szakemberre bízni. És, hogy mitől szuvas a fog? Az esetek zömében a nem megfelelő szájápolás az oka.

A cukros, szénsavas üdítők nagy kárt tudnak okozni: savas hatásuk és cukortartalmuk miatt a legrosszabb kombinációt jelentik a fogaknak. Minél fiatalabb korban barátkozzanak meg a gyerekek a fogorvosi rendelővel, azt javasolja. Kérjünk időpontot a fogorvoshoz, amikor még nincs panasz, így a későbbiekben már bátran jelennek meg a kontrollvizsgálatokon, mondja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!