Labdarúgás

2022.07.28. 10:46

Kifakult égszínkékek – a szlovák sajtó szerint megérdemelte az FTC a sikert

Nem kímélte a Slovan Bratislava labdarúgócsapatát a szlovák sajtó a szerdán a Ferencvárostól elszenvedett 4-1-es vereséget és kiesést követően a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában – írja a Nemzeti Sport.

„Kifakult égszínkékek. A dermesztő vereség a búcsút jelenti a Bajnokok Ligájától” – áll a Sport napilap címlapján a Ferencváros 4-1-es sikerét követően. 

„A szlovák bajnok hazai pályán 4–1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól, így búcsúzik a Bajnokok Ligájától. A kezdeti remek hangulat nemsokára síri csenddé változott. Előbb Jurij Medvedev sérülése, majd a vendégek góljai után. Ugyan a második félidőben De Marco gólja után ismét talpon volt az egész stadion, de a végén kapott két gól után szomorúság lett úrrá a hazai szurkolókon. Sajnos, nem igazolódott be Daniel Antosík (ő volt az egyetlen Slovan-drukker, aki harminc éve ott volt az Üllői úton) jóslata, aki a találkozó előtt a pályán azt mondta, ma győz a Slovan. Legalább annak örülhetünk, hogy pár vulgáris rigmuson, transzparensen, valamint bedobált poharakon kívül sportszerű volt a hangulat a Nemzeti Stadionban.”

A teljes cikket ITT olvashatják.

Borítókép: Franck Boli (jobbra) vigasztalja Myenty Abenát / Magyar Nemzet / Mirkó István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában