Alkonyatkor és pirkadatkor lehet megfigyelni a rejtőzködő, titokzatos madár vonulását

Sártengerben csúszkálva a terepjáróval, indulunk szalonkázni. A vadászaton belül külön műfaj, mert ez a madár éjszaka vonul, csak 20-30 perc, amíg meg lehet figyelni: mielőtt leszáll az est, vagy hajnali pirkadatkor van esély arra, hogy a vadász megpillantson egyet-egyet, ha felröppen. Sze­merkél az eső, állítólag ez a legjobb a megfigyeléshez, de nem könnyű észrevenni sem, hát még meglőni. Általában nesztelenül repül, de nász közben – és ez most van, vonuláskor – pisszeg, cippog, korrog, a vadászok ilyenkor tudnak gyönyörködni benne.

Hegedűs Ervin, a Répcevölgye Vadásztársaság egyik tagja elmeséli, hogy meg se lövi, annyira bámulatosan szép, ahogy korrogó hanggal fölötte elhúz egy kakas. Gróf Széchenyi Zsigmondot, a nagy magyar vadászt idézi, aki úgy vélte, hogy a szalonkára várni esténként „húsz perc áhítat”. Az meg egy másik húsz perc izgatott élménybeszámoló a vadászok között, hogy ki hányat látott, hogyan, honnan röppent, boldogan sorolják egymásnak naponta újra, pedig évtizedek óta csinálják.

Annyi a változás, hogy 2009 előtt a szalonkázás nem volt szabályozva, azóta azonban Magyarországon is kötelezők az EU madárvédelmi irányelvei, ma már csak mintagyűjtés lehetséges, és az ilyen célból lőtt madarak szárnyát be kell küldeni Gödöllőre kor- és ivarmeghatározásra. Szombatonként monitoring közben nincs vadászat. Az elejtett madarakat hetente kell jelenteni adatlapon. A régi világban kedvelt úri passzió volt, akár utaztak is érte, hogy kövessék a vonulásukat, akkoriban sokat lőttek.

– Ahogy a szarvas az erdő királya, a szalonkát úgy emlegetjük, hogy az erdő királynője. Nemes vad – mondja Hegedűs Ervin, miközben lesben állunk, kémleljük a bokrokat, amíg még látunk, honnan startol egy madárka, szokása szerint nagyon hirtelen és hangtalan. Néha mégis van egy „huss”. – Látta?

Nem láttam, pont nem arra néztem, de ő igen, elégedetten mosolyog, a szalonkát látni is öröm. Már lesz mit mesélni a kollégáknak. Még várunk, még van esély, amíg van valamennyi fény.

A tavaszi húzáson inkább kakasokat lehet elejteni, a tojókat kevésbé, mert azok inkább földközelben tartózkodnak. Szá­raz tavaszon a nedves helyeken kell keresni, csapadékos időben a szárazabb magaslatokon. A vadász meséli, hogy a szalonka napközbeni búvóhelye a cserjés, ahol a csalitosban forgatja az ősszel lehullott lombozatot, giliszták után kutat. Este a szántóföldek felé is kirepül eleségért. Hat-nyolc centiméteres csőrét tövig leszúrja a földbe, úgy húzza ki belőle a gilisztát. A kakasok a hosszú csőrt arra is használják, hogy csattogva kardoznak vele fönt a levegőben, megküzdenek a tojóért, mint a szarvasbikák az agancsukkal a tehénért.

A szalonka a Földközi-tenger környékén telel, onnan indulnak északra a déli – délnyugati széláramlattal, az északi, észak-keleti szél a vándorlásban megakasztja. Nálunk március elején tűnik fel az első szalonka. Hegedűs Ervin azt mondja, ha napközben látunk örvös galambot, bíbicet, seregélyt, mezei pacsirtát, akkor már lehet, hogy itt van, de ha barázdabillegetőt is látunk, akkor biztosan. A monitoring már korábban kezdődik, hivatalosan február 13-án, és május 1-ig tart. A költőhelyek Közép- és Észak-Európában, a skandináv államokban és Oroszországban vannak. A szalonka éjszaka vonul, egyhuzamban akár 300-400 kilométert is képes repülni. Befolyásolhatja a fagy vagy a magas hó, mert akkor nem jut táplálékhoz A telelőhelyétől a költőhelyéig 1000-2000 kilométert tesz meg. A vonulás megfigyelésére az EU-ban gyűrűznek. Ha ilyet ejt el egy vadász, kötelessége bejelenteni a Magyar Madártani és Természetvédelmi egyesületnek.

Gerlenagyságú erdőlakó a szalonka, csak rövid ideig tartózkodik ezen a tájon, ezért életmódjának számos megfejtetlen eleme van. Félénk természetű és remeteéletet él. Saját fajtájával csak a nász idején, illetve vonuláskor társul laza csapatokban. Egész nap a rejtekhelyén tartózkodik, rejtőszíne kiváló, szinte beleolvad az avarba. Az alkonyat madarának is mondják, mert akkor lehet megpillantani a röptét.

– Nem tudjuk, honnét jön, nem tudjuk, melyik irányból, alacsonyan vagy magasan, nagyon kell figyelni. Ha valaki nem koncentrál, nem is tudja meglőni – meséli Hegedűs Ervin. – Ezért kézben tartott puskával kell várni, a fegyvert nem a vállon tartjuk, mert nincs idő levenni, és úgy célozni. Éberen, teljes készenlétben vagyunk, hogy csak fordulni kelljen, rámozdítani a puska csövét.

Nem egyszerű elejteni. Nászrepüléskor hol lassú, imbolygó mozgása van, hol pedig denevér- vagy sólyomszerű. Huss! és Durr! Én megint nem arra figyeltem, de megvan a zsákmány: a fiatal akácosból szállt fel a szalonka, amit Hegedűs Ervin lőtt. A földre lehullott madarat megkeresni is élmény. A trófeáját mutatja: az ecsettollakat az első szárnyevező tollak tövében, és a farktőnél található zsírzó mirigyen lévő piheszerű tollcsomót, a pamacsot.

– Vannak, akiknek csak a szárny kell, a madár testét eldobják. Mi azzal tiszteljük meg, hogy megesszük. Számomra a szalonkahúzás a vadászati szezon kezdete, a tél elmúlásának jele. A vonuló énekesmadarak egy része már itt van, az esti énekhangjuk gyönyörű. A húzás végén, április vége felé, mi, vadászbarátok, akik kijárunk szalonkázni, megsütjük azt a párat – maximum hatot –, amit lőttünk. Vargányás töltelékkel készítjük. Akkora csak, mint a sült galamb, úgyhogy ettől nem lehetne jóllakni, ezért veszünk mellé egy kis nyakpecsenyét is.