hirdetés

2020.11.30. 10:10

Otthon forrasztanál? Mutatjuk, mire van szükséged!

Sokan úgy gondolják, hogy a forrasztás egy nehéz, komoly szaktudást igénylő feladat. Ahhoz azonban, hogy az ember otthon, házilag forrasztott kötést hozzon létre, csak egy kis odafigyelésre, türelemre és persze néhány kellékre van szüksége. Mostani írásunkban a Lumenet segítségével mutatjuk meg, hogy mire van szükséged, ha te is otthon forrasztanál!

Forrasztóanyag

Ahogyan már a bevezetőben is írtuk, a forrasztás nem más, mint két anyag között egy kötés létrehozása. Ehhez pedig kell egy kötőanyag, amely lehet lágy vagy kemény – az, hogy az adott anyag mely kategóriába tartozik az olvadáspontjától függ.

A lágy forrasztóanyagok között például a cinket és az ónt találjuk meg, míg a kemények közé például a rezet, az ezüstöt vagy épp az aranyat soroljuk. A legnépszerűbb anyag a forrasztó ón, amely elérhető ólmozott és ólommentes kiadásban is, előbbieket azonban napjainkban szinte kizárólag csak olyan helyzetekben alkalmazzák, ahol alacsonyabb olvadáspontú forrasztóanyag használatára van szükség.

Forrasztókészülék

Ahhoz, hogy egyáltalán neki tudjuk állni a forrasztásnak, szükséged lesz egy forrasztókészülékre is. Attól függően, hogy mire tervezed használni a készüléket, döntened kell, hogy egy egyszerű vagy egy komolyabb, van szükséged.

Napjainkban a legtöbb otthoni felhasználó egy egyszerű forrasztópákát használ: a készülék az elektromos hálózatra csatlakoztatva a fűtőelem felhevíti a forrasztó csúcsot, amely így képessé válik a forrasztóanyag megolvasztására és a kötés létrehozására. A forrasztópákák között óriási lehet a teljesítménykülönbség: a legkisebbek alig 15 W-osak, de a piacon elérhetők akár 100W teljesítményűek is.

 

Az egyszerűbb forrasztópákák hőmérséklete nem szabályozható, azonban kedvező áruknak köszönhetően ideálisak otthoni hobbi felhasználásra. Aki szabályozható hőmérsékletet szeretne vagy esetleg strapabíróbb, akár hosszú órákon keresztül, folyamatosan üzemelő készüléket választana, annak egy forrasztó állomásra van szüksége. Egy ilyen készülékre sem kell hónapokig spórolni, a Lumenet kínálatában található 40W-os modell ára alig 6000 forint körül alakul.

 

Abban az esetben, ha nem kizárólag otthon forrasztanál, hanem egy mobil készülékre van szükséged, forrasztópisztolyt is választhatsz. A pisztoly pákának is nevezett készülék a hagyományos pákáknál gyorsabban felmelegszik, ráadásul a legtöbb modell beépített világítással is rendelkezik, így gyengén megvilágított helyeken is alkalmazható. Kialakítása miatt azonban leginkább a kevésbé precíz műveletekhez alkalmazható – tehát olyankor jó választás, ha gyorsan szeretnél valamit megjavítani, akár este a pincében.

Kiegészítők

Amennyiben gyakran szeretnél forrasztani, úgy érdemes lehet néhány kiegészítőt is beszerezni: az egyik a szivacs, amely segít, hogy gyorsan letöröld a pákahegyre került forrasztóanyagot. Érdemes még tartalék forrasztó csúcsokat is beszerezned, így amikor a régi elkopik, elszennyeződik, azonnal tudod folytatni a munkát. Attól függően, hogy milyen forrasztópákát vagy forrasztó állomást használsz eltérő forrasztó csúcsra lehet szükség, így vásárlás előtt feltétlenül tájékozódj.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!