Maximálisan elégedettek az ügyfelek

2020.05.06. 11:30

Csaknem ezer egységes kérelem beadásában segítettek Vas megyében a falugazdászok

Csaknem ezer egységes kérelem beadásában segítettek április 17-éig a megyében a falugazdászok. A május 15-i határidőig 43 támogatási jogcímre lehet támogatást igényelni.

Budai Dávid

A gazdálkodók alkalmazkodtak a helyzethez

Fotó: Unger Tamás

Az idei egységes kérelmek beadása április 6-án kezdődött meg, a benyújtási határidő május 15-e. Minden olyan egységes kérelmet, amelyet a megadott határidőig benyújtottak, adatváltozás esetén június 2-áig módosítani lehet. Az egyetlen kivétel a közvetlen állatalapú kérelmek, ahol a benyújtott támogatási kérelem május 15-e után csak szankció mellett módosítható.

A korábbi években a támogatási kérelmek évi mintegy 70 százalékát a gazdálkodók a kamarai falugazdászok közreműködésével adták be, akik 2014 óta több mint ezermilliárd forint forrás megszerzésében segítettek. Az idén 43 jogcímre lehet támogatást igényelni, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni. Az egységes kérelmet továbbra is kizárólag elektronikus úton, a Magyar Államkincstár online felületén lehet benyújtani az mvh.allamkincstar.gov.hu/e-ugyintezes oldalon.

A gazdálkodók alkalmazkodtak a helyzethez
Fotó: Unger Tamás

A koronavírus-járvány hazai kitörése miatt elrendelt kormányzati intézkedések nyomán a kamara a kérelembeadási időszakra is felkészülve számos új biztonsági és ügyfélfogadási szabályt vezetett be, illetve a falugazdász-irodákat a szigorúbb személyes ügyfélfogadási előírások szerint alakította át. Ahogy eddig, a következő napokban is telefonon keresik az ügyfeleket a falugazdászok, ha pedig személyes ügyintézésre lenne szükség, az is megoldható: egyeztetett időpontban. Vas megyében 52 falugazdász-irodában fogadják az ügyfeleket. A személyes ügyintézést végző falugazdászok több száz gumikesztyűt, szájmaszkot, valamint kézfertőtlenítőt kaptak saját használatra, de jut a védőeszközökből az ügyfeleknek is, akiknek 800, egyszer használatos tollat is a rendelkezésükre bocsátanak.

A megyei falugazdászok április 17-ig összesen 659 gazdálkodónak telefonáltak, és további 1812 gazdálkodó felhívása várható még. Eddig az időpontig a megyében 983 egységes kérelmet adtak be falugazdász-közreműködéssel, ez időarányosan 89,12 százalék a 2019-es beadáshoz képest. Ez területre vetítve jelenleg 10 ezer 718 hektár termőföldet érint. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a falugazdászok és a gazdálkodók gyorsan alkalmazkodtak a járvány okozta szokatlan helyzethez, zökkenőmentes az egységes kérelmek beadása.

Az eddig megkérdezett kamarai tagok több mint 80 százaléka kényelmesebbnek tartja a telefonos beadást, sőt minden második megkérdezett annyira elégedett volt a most bevezetett ügyintézéssel, hogy ha tehetné, jövőre is így adná be a kérelmét. Azok a kamarai tagok, akik eddig nem vették igénybe falugazdász közreműködését, de a szankciómentes kérelem-beadási határidőig kérni szeretnék, keressék a kamara központi ügyfélszolgálatát a +36-80/900-365 számon vagy az [email protected] címen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!