Körkép

2021.03.21. 07:00

Három olyan Vas megyei falu is van, ahol egyetlen álláskeresőt sem regisztráltak

Országosan kicsit nőtt, Vas megyében azonban némileg mérséklődött az álláskeresők száma februárban.

VN

Fotó: Shutterstock

Februárban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében 302,2 ezer álláskereső szerepelt, ami 38,2 ezerrel több az előző év azonos időszakának adatához viszonyítva. Az álláskeresők száma tavaly februárhoz képest 14,5, az előző hónaphoz viszonyítva azonban csupán 1,2 százalékkal nőtt.

Az év elején szezo­nális hatások miatt nem ritka a kis növekedés, ráadásul az álláskeresők száma a tavalyi csúcshoz, a júniusi 376,3 ezerhez képest tartósan alacsonyabb. Februárban 155,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek 50,1 százaléka álláskeresési ellátásban, 49,9 százaléka pedig szociális jellegű támogatásban részesült. Az álláskeresők 48,6 százaléka viszont semmilyen pénz­beli támogatást nem kapott.

Vas megyében 5292-en kerestek állást februárban, ami 2,2 százalékkal (118 fő) kevesebb, mint januárban, viszont 12,1 százalékkal (573 fő) több, mint tavaly ilyenkor. Az álláskeresők közül 295-en voltak pályakezdők, ami három százalékkal meghaladja a tavalyi adatokat, de 6,9 százalékkal kevesebb, mint a múlt év ugyanezen időszakában. Biztató, hogy a múlt hónapban összesen 1870 állás állt rendelkezésre, miközben 713 munkahely szűnt meg. Csoportos létszámleépítés Vas megyében nem volt. Iklanberényben, Nagymizdón és Nemesmedvesen senki nem keresett munkát a múlt hónapban, de Pornóapáti, Kisunyom és Pecöl esetében is egy százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya. Ugyanez az adat Telekesen, Mikosszéplakon, Zsennyén és Kétvölgyön tíz százalék fölötti volt februárban.

Kiemelt képünkön: A pályakezdő álláskeresők száma is csökkent

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!