A hölgy, akit nem véletlen ismer minden büki

Magdi néni a Hagyományőrző Egyesület oszlopos tagja, pedig valójában tompaládonyi, csak Bükre ment férjhez. Amikor a gyerekek bekerültek az iskolába, megválasztották a szülői munkaközösség bizalmijának, és egyben megszervezte a kézimunka- szakkört is. Azt mondja, ők voltak a büki közösségek motorja. Nem csak szép kézimunkák kerültek ki a kezük alól, de sokat is kirándultak. Az egyesület immár huszonöt éve működik. Mindenféle műfajban járatosak: horgolás, kötés, hímzés. Magdi néni a hímzést szereti a legjobban, de legtöbb munkáját most elpakolta, mert a hároméves unokája, ahogy mondja, mindent befog a játékba. A fiai pedig az otthonukban már nem teszik fel az asztalra. Ezért akár szomorkodhatna is egy kicsit, de Magdi néni nem az a típus.

Dicséri a kultúrházat, ott gyűlnek össze az asszonyok. Most sokkal szebb, mint régen, amikor csak egy kis szobájuk volt. Általában tizennégyen találkoznak ott, de lehetnének többen is. A korosztály a negyven – ötven évesekből áll, ő már túl van ezen, de jó az öreg a háznál, elfogadják, amit mond, tanácsol. Megmutatja, mit hogyan kell csinálni.

Decemberben kiállításuk lesz, meséli, de neki alig van valamije, mert már többségét elajándékozta a családtagoknak. Ennek ellenére persze a ház tele van csodás alkotásokkal: hímzésekkel, horgolt terítőkkel, párnahuzatokkal, gobelin-képekkel. Magdi néni általában a tévé előtt dolgozik, háttérzajként szól inkább, nem igazán figyel rá. A kézimunkával sok idő elmegy, napközben pedig a kertben sok a tennivaló. Magam vagyok, mondja, én végzem a tennivalókat.

Aktív korában a Háziipari Szövetkezetnek dolgozott, szegedi-papucsokat hímzett. A kisebbik fiának, Ákosnak van egy tizennyolc éves lánya Lilla, a nagyobbik fia, Dezső az egyetemen dolgozik, kutató-fizikus, Veszprémben él, de Kőszegen is oktat. Jó amikor jön, nála alszik, és persze ott van a három és fél éves unoka is. Tündéri aranyos kislány, az ő boldogsága. Arra a kérdésre, hogy örökölték-e az unokák a kézimunkázás szeretetét, csak nevetve rázza a fejét. Harminc éve alapító tagja az Aratóünnepnek, amelyen nyaranta az egész országból tizenhét csapat szerepel. Szervezési munkákból is alaposan kiveszi a részét, hiszen legalább három csapatnak helyinek illik lennie. Hagyományosan az ő feladata, hogy az aratókoszorút a büki polgármester nyakába akassza.

Szeret Bükön élni, szép ez a város, kellemes a környezet. Kedveli az ott élőket, jó prog-ramok, jó előadások vannak, azokra is eljár. Ha hívják, megy. Jól érzik magukat velem, mondja, mert különben nem hívnának.

Attól ilyen fitt, hogy nem üldögél, nem fekszik, hanem sokat mozog. Ha dolgozhat, semmi baja nincsen. Nem rakódnak rá felesleges kilók, pedig mint mondja, sokat eszik. Autóba nem ül, gyalogol és biciklizik, így jut el mindenhová.

Nem bosszankodik semmin. Több mint ötven éve él Bükön, és Magdi néni korát illemből ugyan nem áruljuk el, de úgy tűnik, akár tíz évet is nyugodtan letagadhat belőle.