Ilyen az élet szobalányként Ausztriában

Egy több éve kint dolgozó szombathelyi hölgyet, Póczek Melindát kérdeztük minderről. Melindában hat évvel ezelőtt fogalmazódott meg a gondolat, hogy jobb lenne külföldön próbálkoznia. Édesapja halála után anyagi gondokkal küzdött a család. Ezért aztán a szabad-idejét azzal töltötte, hogy valahol Ausztriában munkát keressen. Megnehezítette a dolgot, hogy gyengén beszélte a nyelvet. Ennek ellenére elég hamar talált egy lehetőséget Bécsben, egy reptéri hotelben. Barátnőjével ment az állásinterjúra. Mivel a munkáltató szállást nem biztosított, ők pedig nem találtak gyorsan, az állást nem tudták elvállalni. Pár hónappal később újra próbálkoztak, felvették a kapcsolatot a szálloda vezetőjével, aki szívesen fogadta őket, és pár héten belül munkába is állhattak, mint szobalányok. Mint mondja, egyikük sem gondolta, hogy ez a munka ennyire bonyolult, ennyire megterhelő és fárasztó. Rohanni kell, időre megcsinálni mindent, egy porszem és egy ujjlenyomat nélkül. A szobalány feladata valójában az, hogy kompletten el kell készíteni egy szobát. Huzatolás, minibáros poharak ragyogó tisztára mosása, törölgetése. Portörlés, és persze a fürdőnek is tündökölnie kell, majd porszívózás, felmosás. Látszólag ez egyszerűen hangzik, meg is kapták sokszor az ismerősöktől, hogy ez nem lehet olyan nehéz. Pedig az. Nehezen ment, nem csak fizikailag, de lelkileg is megviselte őket. Sokszor úgy érezték, hogy már egy felmosás is meghaladja a képességeiket, mert mondjuk csíkos maradt a padló, és a főnökök ezt szóvá tették. Ugyanakkor mégiscsak egy másik országban éltek, egy nagyvárosban. Kinyílt előttük a világ, szabad idejükben bulik, lazulás, rengeteg látnivaló, szórakozás. Sok új élmény, emberek, ismeretségek. Életüknek azt a részét nagyon is élvezték. Ottani helyzetüket nagyban megkönnyítette, hogy ketten voltak a barátnőjével, sőt később már hárman. Az esetleges nehézségeket együtt oldották meg.

Bécsi életük két év után ért véget. A később csatlakozó barátnővel úgy döntöttek, hogy inkább ingáznának. Hosszas keresgélés után azonban csak Melinda talált munkát egy üzemben, Szombathelytől hatvan kilométerre. Nem tartott sokáig, mert a cég nehéz anyagi helyzetbe került, és pár hónap után az összes alkalmazottjától megvált. Egy hónap elteltével már újra dolgozott, szintén egy üzemben, jóval közelebb Szombathelyhez. Autólámpákat szereltek össze. A cég csak külső, közvetítő cég által foglalkoztat új embereket, raktárra pedig nem dolgoznak, csak megrendelésre, így ha az elfogy, elküldik az embereket, ha újra van, akkor visszahívnak mindenkit. Ez nem igazán ideális helyzet. Melinda ezért új munkát keresett, és talált, jelenleg is ott dolgozik. Ez ismét egy hotel, ahol szobalány, holott korábban úgy gondolta, hogy soha többé nem akar az lenni, mivel az első helyen túl sok negatív tapasztalata volt. Most viszont elégedett. Ebben a hotelben odafigyelnek mindenre, és sokkal emberségesebbek. Étkezést is biztosítanak, amit az előző hotelben nem kaptak. Ketten-hárman készítenek el egy szobát, igaz, teljesen más típusúak a szobák, ezért szükség is van több ember összehangolt munkájára. Nehéz napok persze itt is vannak, túlóra is előfordul, megcsúsznak néha. De Melinda pozitívan értékeli a helyzetet, noha vannak kolléganői, akik ennél sokkal jobb helyeken is dolgoztak, és ők másképp vélekednek erről.

Melindának persze van véleménye az osztrákokról is. Mint mondja, Bécsben mindenféle nemzetiséggel találkoztak, de osztrákokkal elvétve, a munkahelyükön pedig egyáltalán nem. Mostani munkahelyén viszont nagyon sok osztrák kollégája van. Maradjunk annyiban, mondja mosolyogva, hogy nem könnyű velük. Tisztelet persze a kivételnek! A jövőjét továbbra is Ausztriában képzeli el, pozí-cióváltáson ugyan gondolkozik, de az eddigi tapasztalatok ismeretében ezt természetesnek tartja.