2018.01.22. 11:30
Milliárdokból fejlesztenek megyénkben
Számos intézmény felújítása, kapacitásbővítése és fejlesztése valósulhat meg 2020-ig Vas megyében. Ezek révén mintegy tízezer vasi gyermek nevelési-oktatási körülményei javulnak.
Decemberben adták át az új lukácsházi bölcsődét. Fotó: Ohr Tibor
A nevelési és oktatási intézményekkel kapcsolatos fejlesztések jelenlegi állásáról tett fel kérdést Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség Vas megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztosa a Parlamentben.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára viszontválaszában elmondta: idén mintegy 36 milliárd forint jut a bölcsődék működtetésére, ez az összeg 2,5-szer magasabb a tavalyinál. A Területi Operatív Program (TOP) forrásainak köszönhetően számos intézményi felújítás, kapacitásbővítés és fejlesztés valósulhat meg. Vas megyében több mint 3 milliárd forintból hoznak létre 84 új és 462 fejlesztett, felújított bölcsődei férőhelyet, de 3605 óvodai férőhely fejlesztése is szerepel a programban.
Rétvári Bence arról is beszélt, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) során a Vas megyei iskolák részére 2,5 milliárd forint fejlesztési forrást biztosítanak a 2014-2020-as időszakban.

- Ezzel az összeggel tizenhárom köznevelési intézmény infrastrukturális fejlesztése valósul meg a következő három év során – hangsúlyozta Rétvári. Hozzátette: a támogatások új épületek építésére, a régiek felújítására adnak lehetőséget. A két tankerületben a fejlesztésekkel mintegy tízezer gyermek nevelési-oktatási körülményei javulnak jelentős mértékben.
- Szombathely és környéke látványosan fejlődik, a fiataljainkat ellátó intézmények előrelépése pedig külön nagy öröm számomra – mondta dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője, aki arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban évtizedes lemaradásokat sikerült behozni a bölcsőde-, óvoda- és iskolafejlesztés területén is. – Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt években is nőtt a születések száma a térségben, ezért is fontos, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk a jövő nemzedékének nevelésére. Hálás vagyok csecsemő- és gyermekgondozóinknak, óvónőinknek, dadusainknak és a tanároknak, akik lelkiismeretes munkájukkal alapozzák meg az új generáció tudását. A jövőben is azon fogunk dolgozni, hogy minden lehetőséget kihasználva tovább fejlődjön városunk – foglalta össze az országgyűlési képviselő.
TOVÁBBI MILLIÁRDOK ISKOLÁKRA, INTÉZMÉNYEKRE
- Aranyhíd EGYMI Micimackó Óvodája
- Szombathelyi Neumann János Általános Iskola
- Gencsapáti Apponyi Albert Általános Iskola
- Vasszécsenyi Ambrózy-Migazzi István Általános Iskola
- Sorkifaludi Gárdonyi Géza Általános Iskola
- Egyházasrádóci Kossuth Lajos Általános Iskola
- Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola
- Gersekaráti Általános Iskola
- Csehimindszenti Mindszenty József Általános Iskola
- Szentgotthárd és Térsége Iskola Arany János 1.-4. Évfolyamos Általános Iskolája
- Szentgotthárd és Térsége Iskola Magyarlak-Csörötnek Általános Iskolája
- Győrvári Béri Balogh Ádám Általános Iskola
- Csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskola
- Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola
- Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium
- Szombathelyi Németh Pál Kollégium
- Csákánydoroszló – Csaba József Általános Iskola
- Rum – Rumi Rajki István Általános Iskola
- Celldömölki Városi Általános Iskola
- Bői Általános Iskola
- Rábapatyi Arany János Általános Iskola
- Gyöngyösfalui Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola
- Kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium
- Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium
- Kőszegi Dr. Nagy László EGYMI
- Kemenesmagasi Általános Iskola
- Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola
- Répcelaki Móra Ferenc Általános Iskola – Uraiújfalu
- Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola
- Egervölgyi Suli Harmónia Általános Iskola
- Sárvári Gárdonyi Géza Általános Iskola
- Jánosházi általános iskola
Tervezett:
- Szombathelyi Műszaki SZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája – Celldömölk
- Vármelléki Óvoda Sitkei Tagóvodája
- Soha nem látott oktatási infrastruktúra-fejlesztésnek lehetünk tanúi a választókörzetemben is – jegyezte meg V. Németh Zsolt, Dél-Vas megye országgyűlési képviselője. Hozzátette: szinte minden hétre jut egy-egy beruházás bejelentése vagy átadása.
- Azonban a legfontosabb feladatunk az, hogy a 21. századi iskolákban majd gyerekek is legyenek. Ezért nagy jelentőségű az, hogy a kormány a családpolitikája mellett módszeresen fejleszti az óvodákat és a bölcsődéket, ösztönözve a gyermekvállalást, amely nemcsak a munkaerő-piaci problémák megoldásának és a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának, hanem Magyarország, nemzetünk megmaradásának záloga – kommentálta az oktatási intézmények fejlesztését V. Németh Zsolt képviselő.
Település – A pályázat célja – Elnyert támogatás
Mersevát Az óvoda infrastrukturális fejlesztése 50 000 000 Ft
Rábapaty Mini bölcsőde kialakítása 50 000 000 Ft
Gérce Az óvoda felújítása és korszerűsítése 28 244 800 Ft
Telekes Az óvoda felújítása 21 239 599 Ft
Felsőszölnök Az óvoda felújítása, korszerűsítése 45 187 464 Ft
Bérbaltavár A Micimackó Óvoda felújítása 47 967 000 Ft
Nyőgér A Csicsergő Óvoda felújítása 49 991 709 Ft
Káld Az óvoda energetikai felújítása és funkcióbővítése mini bölcsőde kialakításával 50 000 000 Ft
Jánosháza A Batthyány Lajos ÁMK Óvodájának fejlesztése 45 402 500 Ft
Egyházasrádóc Mini bölcsőde kialakítása és óvoda felújítása, korszerűsítése 50 000 000 Ft
Gasztony A Tapsifüles Óvoda felújítása 49 095 000 Ft
Körmend A Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda fejlesztése 105 452 942 Ft
Celldömölk A Városi Óvoda Vörösmarty utcai tagóvodájának fejlesztése 16 115 569 Ft
Celldömölk A Városi Bölcsőde bővítése és fejlesztése 23 884 430 Ft
Szombathely Óvodafejlesztések 564 000 000 Ft
Szombathely Százszorszép Bölcsőde és Mocorgó Óvoda fejlesz- tése 146 053 854 Ft
Szombathely Weöres Sándor és Pipitér Óvoda fejlesztése 163 199 011 Ft
Szombathely Bölcsődefejlesztések 254 747 135 Ft
Csehimindszent Óvoda energetikai korszerűsítése 57 999 982 Ft
Csepreg Az óvoda és a közösségi szolgáltató központ épület energetikai fejlesztése 92 392 612 Ft
Vasvár Az óvoda épületének és az Ifjúsági Ház épületének energetikai korszerűsítése 125 499 998 Ft
Kám Kertészkert Művészeti Óvoda energetikai korszerűsítése 30 500 000 Ft
Sorkifalud A sorkifaludi általános iskola, óvoda és konyha energetikai korszerűsítése 134 310 729 Ft
Sárvár Foglalkoztatás és életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmény fejlesztése a Sárvári Cseperedő Bölcsőde felújítása révén 144 000 000 Ft
Őriszentpéter Az Őriszentpéteri Katica Egységes Óvoda-Bölcsőde fejlesztése 34 996 611 Ft
Horvátzsidány Gyermekellátási szolgáltatások fejlesztésének megvalósítása 27 887 968 Ft
Acsád Óvodai infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztés az energiatakarékosság jegyében 48 057 290 Ft
Söpte Söptei óvoda felújítása 49 992 600 Ft
Vép Új bölcsőde a vépi kisgyermekes családokért 80 000 000 Ft
Peresznye Óvodafelújítás és bővítés 50 000 000 Ft
Kemenesmihályfa A Mesevár Óvoda felújítása és korszerűsítése 50 000 000 Ft
Ikervár A Mesevár Óvoda átalakítása, korszerűsítése 50 000 000 Ft
Győrvár A Lurkó Kuckó Óvoda bővítése 50 000 000 Ft
Gencsapáti A Gyöngyös – Kert Óvoda felújítása, korszerűsítése 50 000 000 Ft
Perenye Az Aranyhíd Óvoda felújítása és korszerűsítése 50 000 000 Ft
Pecöl A Bóbita Óvoda bővítése és korszerűsítése 50 000 000 Ft
Lukácsháza Új bölcsőde kialakítása 50 000 000 Ft
Bajánsenye Új mini bölcsőde kialakítása 34 121 801 Ft
Pornóapáti A Gyöngyös-kert Óvoda Pornóapáti Tagóvoda felújítása, korszerűsítése 20 345 400 Ft
Szentgotthárd A Játékvár Óvoda bővítése és energetikai felújítása 150 000 000 Ft
Ivánc Az ivánci tagóvoda fejlesztése 26 448 590 Ft
Kőszeg Gyermekellátási szolgáltatások fejlesztésének megvalósítása Kőszegen – Központi és Felsővárosi óvoda 62 237 332 Ft
Vasvár Bölcsőde kialakítása 84 999 496 Ft
Kőszeg Gyermekellátási szolgáltatások fejlesztésének megvalósítása Kőszegen – Újvárosi és Kőszegfalvi Óvoda 88 709 258 Ft
STRATÉGIAI CÉL A CSALÁDOK SEGÍTÉSE
Ágh Péter, a Miniszterelnökség Vas megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztosa emlékeztetett: Magyarország kormánya stratégiai célnak tekinti, hogy segítse a családokat. A képviselő szavai szerint az eredmények Vas megyében is láthatók. Ebben a ciklusban számos olyan döntés született, amelyek révén közösségi vagy hazai forrást sikerült biztosítani bölcsődékre, óvodákra, iskolákra és középiskolákra. – Legyen szó teljes, energetikai, esetleg konyhai felújításról, a több minisztérium és a megyei önkormányzat által koordinált pályázatok olyan pozitív változásokat hoztak, amelyek javítják a gyermekek és fiatalok ellátásának feltételeit – mondta parlamenti felszólalásában.