2018.03.02. 14:46
Mit kell tenni, ha valakinek segítségre van szüksége?
Az elmúlt napok extrém időjárása sok olyan esetre hívta fel a figyelmünket, amikor szomszédainknak, vagy idegeneknek a mi segítségünkre volt szüksége.
Múlt hét szerdán egy férfi esett össze kerékpározás közben. Mozdulatlanul feküdt, mikor egy arra járó észrevette és a segítségére sietett.
Szerencsére egyből telefonos segítséget kért a mentőktől, akik folyamatosan kapcsolatban maradtak vele, míg meg nem érkeztek. Majd két arra járó hölgy is segítségére sietett, akik korábban már elvégeztek egy életmentő tanfolyamot, így tudták mi a teendő. A beteg keringése visszatért és kórházba is szállították. Bővebben ITT olvashat róla.
Ez csak egy eset a sokból. A férfi az életét köszönheti az arra járóknak, akik nem hagyták ott azzal a gondolattal, hogy majd valaki a segítségére lesz. Ők voltak azok a valakik. Bár a rendőrség fokozottan figyel, és járják a településeket, ez a többi ember felelőssége is.
Milyen esetekben hívjuk a Diszpécser Szolgálatot?
• ha az utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér; de Ön nem tudja, milyen típusú segítségre lenne szüksége,
• információra, segítségre van szüksége mert Ön, családtagja, barátja, rokona, ismerőse hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti,
• ha a környezetében élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik (nem kelt fel mikor szokott, egész nap fekszik),
Amennyiben telefonál, az alábbiak szerint tegye meg a bejelentést:
2. Mit tapasztalt? (földön fekszik, nem a megszokott módon viselkedik, erős fájdalomra panaszkodik stb.)
3. A bejelentett személy neme, kb. kora, amennyiben Önnek tudomása van róla, esetleg neve.
4. Ha megszólította a hajléktalan embert, kérjük, kérdezze meg, milyen segítségre van szüksége!
5. Amennyiben a helyszínen tud maradni, vagy vállalja, hogy a helyszín felkutatásában további információkat ad munkatársaink számára, az Ön neve és telefonszáma. (szükség lehet visszahívására, ha nehezen, vagy nem találjuk meg a helyszínt)
6. Kérjük, várjon a diszpécser esetleges kérdéseire (az információk pontosítása érdekében fontos), és csak ezután tegye le a telefonkagylót!
Milyen esetekben hívhatunk mentőt mentés céljából?
Minden esetben, amikor a beteg azonnali egészségügyi ellátásra szorul:
– ha életveszély, vagy annak gyanúja áll fenn (eszméletlen állapot, bármilyen eredetű súlyos vérzés, stb.);
baleset, sérülés, bármilyen eredetű mérgezés esetén;
– megindult szülés, illetve a fennálló terhesség alatt bekövetkező rendellenesség miatt;
– ha erős fájdalom, vagy más riasztó panasz, illetve tünet észlelhető (pl. fulladásérzés, nehézlégzés, végtagbénulás, stb.);
– ha olyan magatartászavart észlelünk, mely során a beteg saját maga, vagy mások életét veszélyezteti.
A mentők hívószáma az ország egész területén (minden vezetékes és mobil telefonról): 104
REGIONÁLIS DISZPÉCSERSZOLGÁLATOK
Ha egy hajléktalan ember segítségre szorul, hívd az éjjel-nappal elérhető regionális Diszpécserszolgálatot!
Vas megye: 92/323-000