A néprajz hozta vissza Csepregre dr. Horváth Teréziát

Idén dr. Csepregi Horváth János születésének 165. évfordulóján műsorral tisztelegtek az iskola névadója előtt. A korábbi évekhez hasonlóan fel-elevenítették életútját, megkoszorúzták emléktábláját. Mivel azonban Budapesten van eltemetve, az unokája javasolta, hogy a temetőben koszorúzzák meg a névadó szüleinek sírját, ez legyen a csepregi kegyeleti hely. Javaslatát elfogadták.

Az unoka, Balogh Jánosné dr. Horváth Terézia minden évben meghívottja a csepregi ünnepségeknek. Nemcsak érzelmileg, szakmailag is kötődik a településhez. Budapesten született, életpályája „véletlenül” kanyarodott vissza anyai nagyapja szülőföldjére.

Az asszony mindkét oldalról Horváth: édesapja dr. Horváth Endre, édesanyja Horváth Lilien, az ő édesapja volt a csepregi iskola névadója, dr. Csepregi Horváth János. Érdekes történet, hogyan lett néprajzkutató, miért kezdett el Csepreggel foglalkozni.

– 1900 körül fedezték fel újra a kalotaszegi hímzéseket, polgári családok is készíttettek ilyen terítőket, a nagyanyámtól is megmaradt néhány – mesélte Horváth Terézia. – Édesanyám rajz- és művészettörténettanár volt, kézimunkázást is tanított a két világháború között. Trianon után felkapták a magyar népművészetet, hogy erősítsék a nemzeti öntudatot. Édesanyám népművészeti gyűjteményt állított össze, hogy szemléltesse a motívumokat a gyerekek számára. Úgy nőttem fel, hogy ez vett körül. Édesanyám kollégáinál hasonló gyűjteményeket láttam. Néprajz szakot végeztem, a pályám során úgy irányítottak, hogy népviselettel foglalkozzak. A Néprajzi Múzeumban dolgoztam nyugdíjazásomig, a textil- és viseletgyűjteményben. A szakdolgozatomat a 60-as években a rábaközi élő népviseletből írtam, kibővítve ez lett a doktori disszertációm is. A professzorom tanácsolta, hogy menjek Csepregre, nagyon érdekes hely, én megörültem, mert tudtam, hogy ott vannak rokonaim.

Horváth Terézia nemcsak a rokonait kezdte látogatni Csepregen, hanem gyűjtőmunkába is fogott, később a Vasi Szemlében publikálta a Csepreg és környéke magyar népviseletei című tanulmányát. A nagypapa emlékének méltó ápolását, emléktábla elhelyezését a Szombathelyi utca 14. számú lakóházon Sudár Lászlóné nyugdíjas tanárnő kezdeményezte, ő biztatta Teréziát, hogy írja meg a nagyapja pályafutását. A tanulmány szintén a Vasi Szemlében jelent meg Dr. Csepregi Horváth János (1853-1945) – A magyar szövetkezeti mozgalom és a kisipari szervezkedés egyik úttörője és vezéralakja címmel.

A néprajzkutató később „véletlenül” talált egy cikket, milyen volt az 1930-as években a pünkösdi lófuttatás Csepregen. A ritka népszokás lényege, hogy lóversennyel nyerik el a pünkösdi királyságot egy évre. A témában Horváth Terézia könyvet írt, amelyet a csepregi Farkas Sándor Egylet adott ki. Be tudta bizonyítani, hogy az a szokás, amit nagy írói szabadsággal Jókai Mór áttett az Alföldre, nem más, mint a csepregi lóverseny. – A „lófuttatás” szponzora Daruvári Jankovich Izidor földesúr volt, ennek alapján javasolta Sági Ferenc helytörténész, hogy tartsak róla előadást, rendezzek kiállítást. Feldolgoztam a Daruváriak történetét, akik a 18. század végétől a 19. század végéig voltak Csepreg környékén uraságok – mesélte Terézia, aki Horvátországban, Daruváron állandó kiállítást rendezett a tiszteletükre.

A kutató most családtörténeti könyvet ír, ami Jankovich Izidor személyével is foglalkozik, horvátul és magyarul hamarosan megjelenik.