Több mint 650 kilométer

2018.05.05. 15:01

Hazaértek Vas megyébe a kerékpáros zarándokok Lengyelországból

Kemény fizikai próbatétel és felejthetetlen élmény volt a kerékpáros zarándoklat.

Tóth Kata

Hazaértek a lengyelországi zarándoklatról Fotó: VN

Múlt héten adtunk hírt a balogunyomi Mohos Géza és barátai – Gulyás Benjámin, Kiss Zsolt és Király Miklós – lengyelországi kerékpáros zarándoklatáról. A Székesegyház elől indult a csapat két kísérővel, és hat napot adtak maguknak, hogy eljussanak a több mint 600 kilométerre lévő, magyar pálosok által alapított kegyhelyre, a czestochowai Jasna Góra-i kolostorig, útjukkal két közösségi célra irányítva a figyelmet: Brenner János boldoggá avatására és egy civil kezdeményezésre a Szombathely–Balogunyom kerékpárútért.

Hazaértek a lengyelországi zarándoklatról Fotó: VN

Minden a tervek szerint alakult, azóta hazatértek a zarándokok. Mohos Gézát Szombathelyen értük el: – 650 kilométert tekertünk négy országot érintve, de nem a számokban mérhető a teljesítmény. Fantasztikus élmény volt az út a maga apró gondjaival, néha az időjárás viccelődött velünk, máskor apró technikai problémák adódtak. Kétszer ismerősöknél szálltunk meg, a többi éjszakát szerényebb szállásokon töltöttük – mesélte a főszervező. Megrázó élmény volt számukra az auschwitzi emlékhely meglátogatása. A legkeményebb próbatételnek a hágókon való átkelést mondta a szlovák és a cseh-lengyel határ környékén és útjuk legutolsó napját, amikor egy 2x2 sávos gyorsforgalmi úton haladtak a cél felé. A Jasna Góra-i kolostorhoz való érkezésük felejthetetlen volt: egy egész busznyi zarándokcsoport (balogunyomiak, kőszegiek, szombathelyiek) várt rájuk kereszttel a kezükben, énekelve. Megnézték a Fekete Madonna-ikont, amelynek csodatévő erőt tulajdonítanak, másnap krakkói városnézésre mentek, ahol az Isteni Irgalmasság-bazilika magyar kápolnájában szentmisén vettek részt. Ott tartózkodásuk utolsó napján útba ejtették a wieliczkai sóbányát is. Mohos Géza megjegyezte még: egyébként is jó baráti társaság volt a bringás és a buszos kísérőcsapat is, de az együtt töltött idő még inkább összehozta őket.

Sok kilométer van a biciklikben Fotó: VN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában