segít, ahol tud

2018.06.14. 10:21

Az ország első számú véradói között van a körmendi férfi

A véradás világnapja kapcsán egy körmendi férfivel beszélgettünk, aki már középiskolás kora óra rendszeresen ad vért.

Gulyás Regina Olimpia

– Először 1983-ban adtam- elevenítette fel a kezdőpontot. Jó hangulatban telt az első alkalom, hiszen a helyi Batthyány-kastély udvarában virsli, sör és kevert is várt a véradókra – Azóta már 166 véradáson vagyok túl. Ez azt jelenti, hogy országos szinten az elsők között lehetek, megye szinten pedig talán én vezetek. Hogy miért adok? Szeretek segíteni embereken,akár így is. - arról, hogy Miklós hogyan igyekszik támogatni a rászorulókat, már többször beszámoltunk. Általában a zenét és a zenészeket hívja segítségül. ITT olvashatsz róla.

Rózsa Miklós „fordulós” véradásairól meg is emlékeztek. Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Az első véradást két évvel követte az első vérplazmaadás. – A háziorvosom küldött, hogy próbáljam ki ezt is, hiszen akár gyógyszerkészítéshez is jó lehet a vérem. Azt mondta, nézzük meg, kibírom-e egyáltalán. Ötven perc mozdulatlan fekvés várt rám, mindkét kezemben tű volt. Ez nem rettentett el, sikeresen vettem az „akadályt”. - Azóta ilyesformán is segít Miklós az arra rászorulóknak. A férfi egy szomorú történetet is felidézett. Ünnepek környékén plazmát adott, hogy egy kislány annyira felerősödjön, hogy hazamehessen a különleges napokra családjához. Három éven át Miklós segített rajta, ám egyszer meglátta a lány nevét a gyászhírekben. Az eset megrázta, kicsit olyan volt, mintha egy családtagja ment volna el. – Ismertem még néhányat a vérplazmások közül,de ők soha nem tudhatták meg,hogy én segítettem rajtuk vagy szeretteiken.- tette hozzá.

Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

Miklós, vagy ahogy helyben ismerik, Duki addig szeretne vérrel és plazmával segíteni, amíg szervezete erre alkalmas lesz. Mivel sajnálatos módon több betegsége is van, az utóbbi időben nem sikerült tartania a szokásos háromhavi ritmust. Azt üzeni a sorainkat olvasóknak, hogy ők is adjanak vért, hiszen ez csak pár perces folyamat, másnak az életet jelentheti.

A Pro Vita díjat Keszthelyen vette át Fotó: Rózsa Miklós

Országszerte 44 helyen adhat ma vért, köztük Vasváron is:

Időpont: 2018. június 14.13:00 – 18:00 Helyszín: Tűzoltóság – 9800 Vasvár Alkotmány utca 8.

A férfitól azt is megkérdeztük, van-e valami bevált módszer, szokás vagy praktika, mely a véradáshoz kötődik nála. -Különösebb praktikám nincs – mondta- előtte viszont mindenképp enni, inni (csak vizet) kell. A reggeli kávé pedig csak és kizárólag a véradást követően jöhet.

Az véradók napjáról írt cikkünket és a véradási helyszínekkel kapcsolatos információkat ITT érheti el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában