ételmérgezés szombathelyen

2018.10.04. 19:44

Az étkeztető cég szerint, nem ők hibáztak

Az Elamen Zrt. szerint sem, az ételmintákban, sem a főzőkonyhai felületeken nem találtak baktériumokat.

Budai Dávid

Fotó: pixabay.com

Az Elamen Zrt. szerkesztőségünkhöz csütörtökön este eljuttatott közleményét változtatás nélkül közöljük: „Mint azt az illetékes hatóság közleményéből megtudtuk, Szombathelyen a gyermekeket calicivírus fertőzte meg, amely emberről emberre gyorsan terjedő betegség. Az elmúlt napokban a szakhatóságokkal közreműködve társaságunk is számos mintát vett az alapanyagokból, konyhai felületekről. Ezek a hatóságok által, valamint az általunk külön megbízott akkreditált laboratóriumok által is bevizsgálásra kerültek. Az előzetes eredmények alapján patogén, tehát kórokozó baktériumot nem mutattak ki sem az ételmintákból, sem pedig a főzőkonyhai felületek törletmintáiból. Ez azt jelenti, hogy nem az általunk szolgáltatott ételek okozták a megbetegedéseket Szombathelyen.”

Ahogyan múlt héten beszámoltunk róla, négy szombathelyi általános iskolában több száz diák kapott el hányással és hasmenéssel járó betegséget. A vizsgálat befejezéséig bezárták azt a konyhát, ahonnan az ételmérgezés elindulhatott. Az étkeztető cég szerint, azonban akár a víz is okozhatta a gondot. Biztosat azonban csak a NÉBIH főzőkonyhai élelmiszerekből, alapanyagokból, tisztító- és fertőtlenítőszerekből, konyhai felületekről vett minták laboratóriumi vizsgálatának végeztével lehet mondani, ez azonban még folyamatban van, legalábbis szerkesztőségünkhöz hivatalos tájékoztatás a laborvizsgálatok eredményéről még nem érkezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában