találkozó

2018.11.16. 07:00

Gyerekek köszöntötték az időseket Iváncon

Múlt szombaton kora délután összegyűlt a helyi művelődési központban a falu „szépkorú” lakossága, hogy együtt töltsenek el pár kellemes órát. A meghívottak több mint fele részt tudott venni az ünnepségen.

Vas Népe

Az Ivánci Népdalkör előadása is siker volt Fotó: VN

Gyarmati Tibor polgármester a képviselő-testület nevében köszöntötte az időseket, majd a Gróf Sigray Klára Óvoda gyermekeinek műsora következett. Ezt követően az Ivánci Népdalkör citerajátékkal kísért előadását hallgathatták meg a vendégek. Ivánc diákjai is készültek az időskorúak köszöntésére, verseket szavaltak, és a falu legidősebb tagjai­nak születési évéhez kötődve érdekességekről „tudósítottak” 1927-ből.

Az Ivánci Népdalkör előadása is siker volt Fotó: VN

A gyerekek műsora után egy vetítést tekinthettek meg a jelenlévők a közelmúlt idősek napi képeiből. A továbbiakban Csider Sándor költő, tanár mutatta be most megjelent könyvét, amelyet felolvasásokkal és személyes emlékek felidézésével tett érdekessé. Őt újra a népdalkör követte a színpadon, majd Bognár Gyula magyarnóta- és dalénekes, Artisjus-díjas előadó szórakoztatta a vendégeket. A rendezvény vacsorával zárult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában