2019.01.09. 11:30
Gyakorlatokat is bemutattak a rendőri pálya iránt érdeklődőknek Körmenden
Nyílt napon fogadták tegnap a Körmendi Rendészeti Szakgimnázium képzései iránt érdeklődőket az oktatási intézményben – ősszel már tartottak egyet, most azok jöttek, akik az előzőn nem tudtak részt venni. A hagyományos tájékoztató mellett kutyás bemutatót láthattak a fiatalok, és rendőri intézkedésbe is bepillanthattak.

Szántó Beatrixnak Pusztai Péter mutatja, hogyan kell helyesen tartani a fegyvert
Fotó: Szendi Péter
A második körben meghirdetett nyílt napra is sok fiatal érkezett, nemcsak a megyéből, szerte az országból jöttek rendőrjelöltek az alkalomra. Az eseményen először Hollósi Gábor rendőr ezredes, az iskola igazgatója ismertette az intézményt a megjelenteknek. Elmondta: az épületet 35 évvel ezelőtt húzták fel, akkor még határőrkiképzőnek épült, és évtizedekig képezték itt a tiszteket. 1999-től alakult át a profilja: akkor kezdték meg a rendőr tiszthelyettes-képzést. Az intézményvezető hangsúlyozta, most végez az első másfél éves képzésen részt vevő osztály, tegnap írták a záródolgozatukat, jövő héten szóbeliznek.

Fotó: Szendi Péter
Hollósi Gábor elmondta azt is, hogy a Belügyminiszter határozza meg a felvehető létszámot, idén kétszáz az irányszám. Az igazgató az infrastruktúra kapcsán hozzátette: – Jelentős fejlesztések zajlottak az intézményben: – felújítottuk a sportcsarnokot és újabb öltözővel bővítettük ki – az átadóját jövő héten tartjuk. Az intézménybe 145 elsőéves és 142 másodéves jár – ők az iskolarendszerű képzésben részt vevők, rajtuk kívül pedig még 170-en járnak iskolarendszeren kívüli képzésbe. Dr. Koncz Gabriella alezredes, a Körmendi Rendőrkapitányság vezetője ismertette a munkájukat, szervezeti egységeiket és a feladatköreiket.
A kapitányságvezető előadását követően tájékoztatták a jelentkezőket a felvételi követelményekről, majd gyakorlatokat tekinthettek meg az intézménybe látogatók: megismerkedhettek a szolgálati kutyák „nem élesben történő” bevetésével; az alaki, azaz a rendőrök által végrehajtott mozdulatokat, az egységes megjelenést középpontba állító foglalkozással, és rendőri intézkedést is láthattak. Megnézhették a rendőrség által használt eszközöket, például a traffipaxot. A felvételizőket vonzották az ablak elé állított eszközök: kézbe vehették a rendőrök által használt fegyvereket.

Fotó: Szendi Péter
Bemutatták nekik az iskola fedett szituációs lőterét, az intézkedéstaktikai helyiségeket, valamint a közlekedési és a közrendvédelmi szaktantermeket. Szántó Beatrix Komárom-Esztergom megyéből érkezett a nyílt napra. – Tavaly megnéztem egy másik intézményt, az az elméleti képzést tekintve kevésbé tetszett, ezért kíváncsi voltam a körmendire is. Ebben az évben érettségizem, de már a középiskolai felvételi előtt tudtam, hogy rendőr szeretnék lenni. A felvételi egyébként többkörös: orvosi, pszichológiai, fizikai erőnléti és műveltségi alkalmassági teszten kell bizonyítaniuk a jelölteknek.