felújítás, épületcsere

2019.03.29. 07:00

Húsvétra befejeződik a sárvári templom felújítása – Még az idén költözik a plébánia is

Húsvétra befejeződik a város főterén álló Szent László-nagytemplom belső felújítása, a helyére került Az utolsó vacsora dombormű, és még az idén a templom mellé költözhet a plébánia is.

Pajor András

Majdnem negyven év eltelt a legutóbbi belső felújítás óta, itt volt az ideje ismét nekilátni Fotó: Pajor András

Lassan negyven év telt el azóta, hogy a templomban utoljára belső munkálatokat, javításokat végeztek. Így megérett az idő a rekonstrukcióra: jelentős felújítások kezdődtek a templomban. Új gránitlapozást kapott a teljes padlózat, a templombelsőt lezáró kovácsoltvas rácsszerkezetet is eltávolították. A biztonságot ezentúl egy elektronikus térfigyelő és lézeres jelzőrendszer segíti elő. Zajlik a festés, javul a világítás-hangosítás is.

A mezőváros piacterén álló középkori kápolnát 1645-ben bővíttette ki a katolikus vallásra visszatért Nádasdy Ferenc országbíró. A Rákóczi-­szabadságharc idején a várossal együtt elpusztult templomot 1732-ben építették újjá először, majd a barokk templom 1830-ban két boltszakasszal bővült.

A város lakosságának növekedése és a templom állagának rohamos romlása miatt 1926–27-ben újabb átépítésre volt szükség. Most a templomtérben látható Sárvár első köztéri szobra, a szomorkodó Krisztus oszlopa 1701-ből.

– A mostani felújítások célja, hogy szebbé és barátságosabbá tegyük a templomot. A rácsokat azért távolítottuk el, hogy még nyitottabb legyen a templom, ezzel valóban kitárult a belső tér. A munkálatok jó ütemben haladnak. Szeretnénk, ha húsvétra teljes pompájában mutatkozhatna a Szent László-nagytemplom – mondta el Wimmer Roland városi plébános.

Majdnem negyven év eltelt a legutóbbi belső felújítás óta, itt volt az ideje ismét nekilátni Fotó: Pajor András

Az utolsó vacsora című, fából készült domborművet is elhelyezték már a Szent László-templom bejárata mellett: az erre a célra felépített ideiglenes faépületben. Az alkotást a város egyik polgára rendelte meg és ajándékozta a településnek. A fontos újszövetségi jelenetet ábrázoló domborművet Németh Gyula celldömölki fafaragóművész, a népművészet mestere készítette.

A sárvári Szent László-plébánia megállapodott Sárvár önkormányzatával, hogy új helyre, a Széchenyi utca 7. alatti épületbe költözhessen (jelenleg közhivatalként és orvosi rendelőként üzemel). A templom mellett elhelyezkedő épületért – amely egykor egyházi tulajdonban volt, de 1948-ban az állam kisajátította – cserébe az egyházmegye átadta az önkormányzatnak a jelenlegi plébániaépületeket, amelyek szintén a Széchenyi utcában találhatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában