A pozitív gondolkodás volt a téma

2019.05.11. 07:00

HatosFogat Művészeti Fesztivál a boldogság jegyében Vépen

A tavalyinál is több, összesen 55 produkciót értékelt pénteken a HatosFogat Művészeti Fesztivál zsűrije. Gyerekcsoportok, egyéni indulók, duók táncoltak, énekeltek, zenéltek és mondtak verset, mesét a művelődési ház szín­padán.

Tóth Kata

Nemrég Boldog Iskola címet nyert a vépi Hatos Ferenc Általános Iskola. Amikor az igazgató, Molnár Krisztina elkezdte szervezni, kiírni az idei művészeti fesztivált, egyértelmű volt számára, hogy a boldogság, a pozitív gondolkodás témáját jelenítik majd meg az ünnepen, amelyen több mint kétszáz tehetséges diák mutatkozott be szerte a megyéből.

– Minden évben mind többen, egyre felkészültebben érkeznek, jegyezte meg köszöntőjében. Az idén 55 műsorszámot láthatott a közönség, ilyen sokan még soha nem neveztek a fesztiválra. Kovács Péter polgármester üdvözlő szavai után a TánCentrum Savaria körmendi csoportja és vezetőjük, Novák Tamás táncpedagógus „szolgáltatta vissza” a szervezőknek a fesztivál vándorkupáját, amelyet egy évig birtokoltak.

Az őriszentpéteri iskola citerazenekara a fesztivál színpadán. Cservék László tanítványai az első jelentkezők voltak az idén
Fotó: Szendi Péter

A fellépők sorát nagycsoportjuk indította bécsi keringővel. A második osztályos vépi Nagy Regina Anna Mentovics Éva Vakáció, vagyis végre szabadság! versével állt színpadra – együtt vártuk vele, hogy ne kelljen korán ágyba bújni. A jáki Lada Lázár Mátyás Jó reggelt, jó reggelt! versére épphogy felébredtünk.

Az idén az Őriszentpéteri Általános Iskola Citerazenekara jelentkezett először a fesztiválra – Cservék László tanítványai között 2. osztályos kisfiú is fellépett, aki „éjjel, álmában is citerázott”, hogy bekerülhessen a csoportba.

Ahogy minden évben, tegnap is tapsolhattunk a Galaxy Akrobatikus Rock & Roll Klub táncosainak, a Rum-Kastély EGYMI tanulóinak, a Színkottás zenekarnak és a Rumi Rajki iskola tanulóinak, akik kilenc produkcióval érkeztek.

 

És nincs HatosFogat a kőszegi BE-JÓ Táncegyüttes nélkül – a Horváth Márta vezette együttes több látványos műsorszámmal is bemutatkozott.

Az idén is szigorú zsűri – Horváth Dávid táncpedagógus, Molnár Virág, a szombathelyi Derkovits iskola tanára; a szabad idejében popzenei fellépéseket is vállaló egervári Balázs Henriett, Iszakné Koszorús Judit, a Vépi Művelődési Ház vezetője és Eredicsné Horváth Lenke, a szülői közösség elnöke döntött a minősítésekről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában