közös program

2019.06.10. 18:31

Különleges találkozó Vasváron könnyel, nevetéssel

Különleges találkozó színhelye volt a Béri Balogh Ádám Szakgimnázium és Szakközépiskola. Az intézményben egykor és most tanító pedagógusok, dolgozók szerveztek közös programot.

Pogács Mónika

Az iskolának gazdag múltja van. Erről is szó esett a találkozón, amelyre csaknem százan érkeztek a megyéből és az ország különböző részeiből. Volt a pedagógusok között olyan, aki csaknem ötven évvel ezelőtt oktatta az ide járó diákokat. – A találkozó összehívásának ötlete spontán volt, de a jövőben is érdemes folytatni, annyian fogadták el a meghívásunkat – mondta köszöntőjében Török Sándor, a középiskola igazgatója.

Az esemény egyik fénypontja volt, amikor Kocsis Márta, aki maga is angolt tanított korábban az iskolában, dalba foglalt negyven évet. Az előadást, amely nevetéstől, de könnyektől sem volt mentes, vastapssal jutalmazták a résztvevők. Az összejövetel olyan jól sikerült, hogy az ünneplők csak késő délután bontottak asztalt, így borítékolható, hogy folytatás következik a Béri Balogh iskolában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában