Szinte mindent pusztított a jég Káldon – Negyedóra alatt veszett oda egy év munkája

Hatalmas széllel érkezett a jég pénteken délután negyed hét körül Káldra, s szabályosan letarolta a környéket. – Az ítéletidőnek semmi előjele nem volt, egyszer csak elkezdett fújni a szél Sárvár felől, majd beborult, és aztán lecsapott a vihar, amely mintegy negyedórán át tombolt. A jég először szárazon, majd esővel jött, utóbbiból rövid idő alatt 32 milliméter esett. Úgy nézett ki a házunk előtt lévő árok, mint télen, amikor hófúvás van. A fiam a traktorral alig tudott feljönni a házig, annyira csúszott. Az úton lévő autósok pedig mind behúzódtak az utcába, nem mertek továbbmenni – mesélte Németh József.

– Az ablakok előtt le kellett engedni a redőnyt, mert attól lehetett tartani, hogy betöri a jég az üveget – ezt már Némethné Oszkó Rozáliától, Németh József feleségétől tudtuk meg. – Szerencsére ez nem történt meg, ahogy a tetőcserépben és a ház előtt parkoló autóban sem tett kárt, köszönhetően annak, hogy a jég csak akkora volt, mint egy nagyobbacska borsószem – tette hozzá Némethné Oszkó Rozália.

Az ingóságok és az ingatlanok megúszták a jégverést, a növények azonban már nem voltak ilyen szerencsések. Németh József 83 hektáron gazdálkodik, ebből 27 hektár a repce, 50 hektár a búza, mindkettőnél 10-10 hektár aratásával már végeztek, a többit érte a jég. Ahogyan érte a még meglévő három hektár szóját és négyhektárnyi kukoricát is. Hogy az ítéletidő mekkora bajt okozott, azt még korai lenne megmondani, a károk felmérése jelenleg is zajlik, amit azonban ki lehet jelenteni, hogy a legnagyobb kár valószínűleg a repcét érte.

A Káld környéki repcetáblák most messziről olyanok, mintha porcukorral hintették volna be őket, mivel ahogyan a jég kiverte a magokat, a repcebecők kifehéredtek. Avatott szem ebből már messziről látja, hogy nagy a baj. Ugyan Németh Józsefnek és fiainak – akikkel gazdálkodik – volt biztosításuk, az legfeljebb a károk enyhítésére lesz jó, a ráfordított költséget biztosan nem fedezi, az elmaradt haszonról és a kárba veszett munkáról nem is beszélve. Miután földjeik hatvan százalékát bérlik, a történtek ellenére is teljesíteniük kell a szerződésben foglaltakat, hol terményt kér a bérbeadó, hol pénzt, de ha eljön az idő, meg kell adni mindegyiket.

A Káld melletti határ jól mutatta, hogy a pénteki szupercella milyen sávban pusztított. Míg a település egyik oldalán szinte alig tépázta meg a kukorica leveleit a vihar, a másikon mintha dühös óriások dúlták volna fel a táblákat. A gazda háza előtt egy kis darabon kukorica, krumpli díszlett, mostanra már csak földön heverő száraz, sárga levelek tanúskodnak arról, hogy itt pár napja virágzó kis gazdaság volt. Ugyanígy jártak a kiskerttel, ahol gyakorlatilag minden odalett, a leander és a rózsa virágja a porba hullott, de ugyanígy járt a felkarózott paradicsom, a bab, a zöldség, a sárgarépa, a cékla levele és a málna gyümölcse is. – A gyöngyhagyma valamiért évek óta nem sikerül, valami mindig közbeszólt, idén aztán nagyon szép lett, gyönyörűen kihajtott, jórészt most ez is tönkrement, ahogyan a sütőtökből is mindössze egy szem maradt. Még szerencse, hogy a fokhagymát kiszedtem, de a vöröshagyma a földben van még. Gyakorlatilag minden tönkrement. Most már nincs idő újrakezdeni a kertet, de ha lenne, sem kezdeném újra, még egyszer nem – mondta elkeseredetten Némethné Oszkó Rozália, miközben bejártuk a kertjét.

Káldon nem jellemző a jégeső, olyan, mint most, utoljára 1965-ben volt – tudtuk meg Németh Józseftől. – Akkoriban Sárváron dolgoztam az állami gazdaságnál, amikor délután fél három körül hazaértem, anyám azt mondta, szedjél egy kis cseresznyét, csinálok belőle gyümölcslevest. Jól van, csak ledőlök egy kicsit, utána szedek – mondtam, hát nem kellett szedni. Olyan jégeső jött, ami az összes cseresznyét leverte, még a fák kérgét is leszakította sok helyen – emlékezett vissza a gazda. Aki úgy tudja, most pénteken, amikor jött a vihar, üzemelt a közelben lévő jégkárelhárító rendszer, csak szerinte az erős szél egyszerűen elfújta az ezüst-jodid-kristályokat, ezért nem volt hatása. Persze az is lehet, hogy volt, és ha nincs a jégkárelhárító, nem borsóméretű jég hullik, hanem dió nagyságú, mint 1965-ben. Megtudtuk, a katasztrófát semmiképpen nem tudták elkerülni, ha rajtuk múlik, már túl lennének az aratáson, csakhogy magas volt a növény nedvességtartalma, várni kellett. A terv az volt, hogy szombaton állnak neki, már fel is tették a repcetoldatot a kombájnra, de a munkát végül egy nappal korábban a jég végezte el.