2019.08.24. 15:30
Biztonságban, tömegrendezvényen – Ők gondoskodnak a nagy rendezvények biztonságáról
Kik és hogyan gondoskodnak a nagy rendezvények biztonságáról? Szezonja van a témának, ezért a gyakorlati tapasztalatokat kerestük, milyen élményei, sztorijai vannak a biztonsági őrnek?

A biztonságiőr-pár: Őze Balázs a feleségével, Őze-Guth Szilviával Fotó: Horváth Balázs
A törvényi szabályozás szerint akkor jogosult intézkedni, ha a rábízott személyek és/vagy anyagi javak veszélybe kerülnek. Minden rendezvényhez készítenek előzetesen egy műveleti tervet, amit minden jogosultsággal felruházott közegnek ismerni kell, ennek része a menekülési-menekítési, kiürítési útvonal, az elsősegélynyújtó pontok ismerete is. A nyári zápor nem gond, de a vihar már az lehet. Mi van akkor, ha a tömegben tolakodnak, nyomakodnak, dulakodnak? M. Takács Pétert (50) kérdeztük, aki húsz éve személyi és vagyonőr, ebből egy évtizedet dolgozott Ausztriában, olyan nagy fesztiválokon, mint a Nova Rock, a Frequency vagy az Urban Art Forms, egyebek közt a Guns N’ Roses, a Rolling Stones, az AC/DC, a Black Sabbath, a Rammstein, Robbie Williams, Bon Jovi koncertjein.
– Biztonsági szempontból fontos, hogy mekkora a gócpont a tömeghez képest, és hogy viselkednek az emberek, lehetnek együttműködők, közömbösek vagy elutasítók, sőt akadályozhatják is a munkát. Mindig kockázati tényező az ittas ember, mert a saját magatartásán még ő is meglepődne józanul – mondja az őr. – A rendbontókért be kell menni a tömegbe, ki kell őket hozni. De nem önállóan ténykedünk, hanem a vezetési-irányítási központból headseten keresztül kapott utasításra. Ha például húsz embert kell kivenni, akkor nekünk legalább öten-hatan kell lennünk, hogy megoldjuk. Ék alakban, egymást is biztosítva haladunk, senki sem „Amerika kapitánya”, hogy csak úgy szétnyíljon előtte a tömeg. Odaérünk, tiszteletteljesen megkérjük, hogy hagyja abba a többséget zavaró viselkedést, és hagyja el a helyszínt. Ezen a ponton már nem fogadunk el ígéreteket, hogy „innentől jó fiú leszek”. Ha a döntés már megszületett, hogy ki kell venni a tömegből, akkor ki kell kísérni, mert látjuk, hogy veszélyt jelent, például agresszív, dulakodik, többszöri felszólítás ellenére sem hagyja abba, amit csinál.

Péter meséli, egy grazi Avicii-koncerten a sztár a 21 órás kezdés előtt fél órával belefogott az akkor sláger, „Hey Brother” című számába, és a kint rá váró, jegyért még sorban álló ötvenezer ember egymást taposva megindult befelé. A tömeg hisztériás rohamot kapott, hogy lemaradnak valamiről. Egy 18 éves lánynak például letépték a fülét, egymás hegyén-hátán, asztalokon, biztonsági embereken át nyomultak befelé. Az egyik őr felugrott a beléptető kordon tetejére, és emberfeletti módon üvöltött, hogy álljanak meg. A sokaság egy pillanatra megtorpant, és ez elég volt ahhoz, hogy a hatvan biztonsági ember visszafordítsa a tömeget. Egy Rammstein-koncerten 178 ezer néző volt, és egy 120 kilogrammos fiatalember a sör és a nyári meleg hatására úgy döntött, hogy ő is felmegy a színpadra énekelni. Ledobált magáról szinte minden ruhát, és alsónadrágban megindult a színpad felé. Három biztonsági őr termett ott mellette, közrefogták, mondták, hogy neki itt véget ért a koncert, és kisétáltak vele. A körülöttük lévőknek úgy tűnt, mintha a fiatalember meztelen lenne, olyan szorosan mentek mellette, hogy nem látszott az alsónadrág. Utólag az őrök is mosolyognak az eseten, de amikor történt, nem tudtak rajta nevetni. Egy bécsi Metallica-koncerten, ahol 78 ezer ember gyűlt össze a Práterben, folyamatosan dolgozni kellett a színpad és a zenekar között: át kellett emelni a biztonsági kordonon, aki csak hozzáért, és vissza kellett kísérni a nézőtérre. Azért, mert a tömeg lüktetése, pulzálása rövid idő alatt úgy odanyomta volna a kordonhoz, hogy belső sérülései lehettek volna, vagy akár összeroppantották volna a mellkasát. Harminc biztonsági ember a 2,5 órás koncert alatt legalább ötven embert mentett át így a „hullámtörőn” – így hívják a kordont, ami megtöri a tömeg hullámzását. Átlag nyolcvan kilogrammot kell emelni ilyenkor, nem egyszer. Ehhez felkészültnek kell lenni fizikailag és mentálisan is, nehéz munka. Gyors döntéseket kell hozni, a sportolói múlt nem hátrány, és bizony kellenek a napi erőnléti edzések is, hogy a feladatokat biztonsággal és felelősséggel el tudják látni.
Az ausztriai fesztiválokon bevett gyakorlat, hogy rendőrségi helikopter készít felvételeket, amiket lent a biztonsági irányítási központ folyamatosan figyel, és azonnal látják, ha valahol probléma van. Tesznek rá egy négyzethálót, így pontosan tudják lokalizálni a helyet, és azonnal odamehet a segítség, nem csak verekedés, de rosszullét esetén is. Ennek egy adaptációja, amikor drónt küldenek fel hasonló céllal.
Alkalmazza már az a cég is, amely a Savaria Történelmi Karnevált biztosítja, és amely például a Brenner János boldoggá avatása rendezvényért sok dicséretet kapott. Vezetőjével, Őze Balázzsal (41) beszélgettünk. Megtudtuk: az idei karneválon még nem lesz drón, de például a győrvári Sör és Csülök Fesztiválon már kipróbálták. A magasban készített felvételről látták, hogy a tömegben egy anyuka sikoltoz, és integet a biztonsági őrök felé, azonnal bementek hozzá. Két kisfiúval volt, inzultálta őket két részeg, akiket kivezettek. A drón bevált, a további rendezvényeiken használni fogják.
Őze Balázs kiemeli a hatóságok szerepét a tömegrendezvényeken. A rendőrség jelenléte, hozzáállása, kommunikációja nagyban segíti az ő munkájukat, hiszen a személyi és vagyonőri tevékenység csak bizonyos pontig érvényesíthető.
A karneválról szólva, megemlíti, hogy a tavalyi rendezvényen négy nap alatt százezer ember volt, idén is legalább ennyire számítanak. Fel kell készülni az időjárási viszontagságokra, a tömeg kezelésére, az útlezárásokra, szombaton nyolcvan, vasárnap hatvan biztonsági ember dolgozik a polgárőrökkel közösen. Köztük nem egy nő lesz!
– Hölgyeket azért alkalmazunk bizonyos helyeken, mert türelmesebbek a családokkal, szebben beszélnek, megértőbbek, ha például egy gyerek átbújik a felvonulási menet útját jelző szalag alatt, vagy ahol fontos a dekoratív, kedves megjelenés, vagy például női öltözőknél, női sztárvendégek kérni is szokták őket. Például a feleségem is vállal biztonsági őri feladatokat. Jár bokszedzésekre, tanul ütés-védést, képes egy támadás elhárítására, és ha kellene, akár vissza is tudna ütni. De nem teszünk női biztonsági őrt a Borok utcájába, ahol erélyesebb, keményebb fellépésre lehet szükség. A nehezebb helyszínekre volt katonákat, volt rendőröket vagy küzdősportokat űzőket teszünk, akik kellő tekintéllyel tudják kezelni a konfliktushelyzeteket.
Szóváltáson kívül előfordulhat ütésváltás is, főleg ittas embereknél, akik szinte bármire képesek, ha valaki ránéz a barátnőjükre, ha valaki meglöki őket vagy beleiszik a poharukba… A fiatalok, akik túl sok alkoholt fogyasztottak, gyakran elhagyják magukat, lefekszenek, ezért kell intézkedni. Pozitív visszajelzések is jönnek: az őrök is mérlegelnek, ki mennyire ittas, amennyire lehet, türelmesek. Van, aki másnap kijózanodva visszajön, és elmondja, mennyire szégyelli magát az előző esti viselkedéséért, és köszöni, hogy nem távolították el.

A biztonsági őr elmondja, hogy nem kell több tízezres tömegnek lenni, hogy probléma legyen, már négy-ötezer embernél is várható, hogy lesznek megoldandó helyzetek. Sokszor biztosítanak az Arénában, ahol az esetek kilencven százalékában ittas emberek vesznek össze pultnál, sorban álláskor, vagy ha a mellékhelyiségbe nem jutnak be időben, utóbbi miatt nők tépték egymás haját egy alkalommal. Nagyon messzire nem juthatnak a konfliktusok, mert a biztonsági őrök egy-két perc alatt odaérnek, és megakadályozzák.
Külső helyszínen rádióval, beltéren gégemikrofonnal és fülessel tartják egymással a kapcsolatot. Gyorsan tudnak reagálni minden incidensre. Mint legutóbb a négynapos, tízezer fős Balaton fesztiválon, Kenesén, ahol az volt a feladatuk, hogy biztosítsák a parton, hogy az elkószáló nézők ne menjenek be felhevült testtel a vízbe. A fiatalok között voltak küzdősportolók, akik úgy gondolták, hogy önkényesen tartanak egy kis bemutatót a tömegben, legalábbis ezt mondták. A nézők nem így látták. Mindenesetre nem sokáig ütötték egymást.
Amazoni agresszióra is vannak példák. A feleségével, Őze- Guth Szilviával esett meg, hogy egy nő akarta megütni, amikor egy Vas megyei koncerten biztosított, és bejött egy pár a kordonon belülre. Felszólították őket, hogy hagyják el a területet. A férfi kiment, a nő szájalt. Egy biztonsági őr megfogta a kezét, hogy kikíséri, erre a nő párja leöntötte őt sörrel, a nő meg Szilviát akarta megütni, de profin elhárította. A biztonsági őröket arra tanítják, hogy legyenek türelmesek, inkább elhárító szerepet töltsenek be, az utolsó, végső eset legyen az ütés.
A házaspár sok időt tölt a testedzéssel, a 4,5 éves kisfiukat, Vajk Mihályt is gyakran magukkal viszik, kis kesztyűiben már ő is üti a bokszzsákot. Lehet, hogy ő is biztonsági őr lesz?