Patyi Gábor kiteljesedett Angliában, mégis hazaköltözött

Gábor 2001-ben végzett a Művészeti Szakközépiskolában (most Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium). Úgy emlékszik, az utolsó két évben már egyértelmű volt, hogy nagyon eltévedt: tudta, hogy nem restaurálásból él majd meg, és rajztanár sem lesz belőle. Az viszont még nem volt teljesen világos, hogy merre visz majd az útja, egyelőre örült, hogy „csodák csodájára” sikerült az érettségije. Ha a középiskolában bármilyen elképzelése is volt a jövőről, az két lehetséges utat jelentett: vendéglátós, szakács lesz vagy villanyszerelő.

Mivel fiatal volt és kalandvágyó, és akkoriban még úgy hitte, ha szórakozóhelyen dolgozik, az kicsit olyan, mintha maga is szórakozna, olyan helyet keresett, ahol pörgés van, lazítanak az emberek: Szombathelyen a Kiskar utca sarkán internetkávézót üzemeltetett néhány éven keresztül. A helyet később játékbarlanggá alakította, már akkoriban a most oly népszerű e-sport- bajnokságokat szervezett országos közönséggel, a szabadidejében ráadásként éjjelente a DJ-pult mögött állt.

Amikor aztán látszott, hogy hosszú távon nem működik a dolog, beiratkozott az Orlay-ban egy OKJ-s szakácstanfolyamra, és tervezgette, hogy szerencsét próbál Angliában.

– Nem volt hosszú távú elképzelésem, inkább, mint mindenki, egy évre terveztem. Az a vízválasztó, aki addig kibírja, marad. Angolból 2007 elején középfokúztam, addigra meglett a szakács végzettségem is. A gyakorlatot a California étteremben szereztem: tíz hónap alatt nagyon sokat tanultam az ételekről. Nem a ma nagyon divatos fine diningról, amelyben nagyon hangsúlyosak a dekorációs elemek, inkább az ízletes fogásokról. Arról, hogyan lehet valami olyan finom, hogy a vendég visszajárjon egy helyre. 25 évesen feladtam és eladtam itthon mindent, és egy barátommal kiköltöztem Londonba.

Kisebb-nagyobb viszontagságok után lett átlagos szállásuk, és miután intézték a szükséges dokumentációt, Gábor a harmadik napon már egy ázsiai étteremláncnál dolgozott. Egy évig séfhelyettesként alkalmazták, addig kiderült, hogy a végzettsége alapján magasabb pozícióban is kezdhetett volna.

Egy év kellett, hogy túltegyék magukat a kezdeti nehézségeken, hogy még jobb munkahelyet találjanak, összeszedjék a foglalót egy jobb lakásra. Addigra az is kiderült, hogy Londonban mi számít jobb környéknek. Majdnem pontosan egy évvel a kiköltözésük után hárman béreltek házat. Azok után, hogy egy háromszobás lakásban 12-en laktak, „mintha a mennyországba költöztek volna”.

Gábor útja séfhelyettesként a Covent Gardenbe, London legnépszerűbb vásárló- és szórakoztató negyedébe vezetett. (Ott van a Királyi Operaház, 13 színház, több mint hatvan pub, a piaci csarnokok).

– Két éven keresztül gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztam. Két konyha működött egy főszakáccsal és két séfhelyettessel. Amikor az amúgy roppant kreatív kenyai főnököm nyaralni ment a főszezonban, előfordult, hogy együtt vittem a két helyet szünet nélküli munkával. Szakmailag, anyagilag is kezdtem magamat nagyobb biztonságban érezni, és az évek alatt egyre jobb szerződéseket kaptam.

Gábor fizikailag jól bírta a munkát, éjjelente partizott, hobbiból dj volt. 2010-ben ismerkedett meg a jamaicai születésű, az egészségügyben dolgozó párjával, még abban az évben összeköltöztek és Gábor állást váltott. Honosíttatta az itthoni OKJ-s vizsgáját, és kiderült, hogy az itteni papír ott supervisori, konyhafőnöki szintnek felel meg. Azért, hogy még magasabb szintre jusson, munka mellett beiratkozott egy college-ba. Ezután elsőre sikerült főszakács pozícióhoz jutnia az egyik legismertebb angol sörgyártó cégnél, Európa egyik legpatinásabb családi sörfőzdéjének vendéglátó üzletágánál.

2010 és 2018 között négy helyen volt náluk főszakács, köztük egy, a belvárosi Bank Stationnél, az üzleti negyedben található háromszintes, elegáns, konferenciatermekkel rendelkező étteremben heti 60–70 órát teljesítve, felelve az ételek minőségén túl a menedzsmentért, a pénzügyekért, a leltárért, a rendelésért, az emberek felvételéért és a profitért. Azt mondja, ott maradt volna élete végéig, de másként alakulnak a dolgok. 2013-ban a párjával Dél-Londonban vettek házat, 2015-ben ötévnyi ismeretség és együttélés után összeházasodtak. 2016-ban megszületett a kisfiuk, Martin, és abban az évben fordult meg először a fejükben, hogy elköltöznek Angliából.

Gábor egy hónappal a brexit-szavazás után kapta meg a brit állampolgárságot, és „nem volt boldog”. Októberben döntöttek: nem maradnak Nagy-Britanniában. Akkor még nem tudták, merre tovább: Jamaicán és Magyarországon is gondolkodtak. Miután háromhavi váltásban mindkét országot kipróbálták, Magyarország mellett döntöttek, elsősorban a biztonság és a jövőre gondolva az oktatási rendszer színvonala miatt.

A család most Szőcén él, jövőre Zalaszentgyörgyön építkeznek, Gábor azt mondja, eddig szerencsére csak pozitív tapasztalataik vannak. Néhány hónapra még visszament Londonba elvarrni a szálakat, de hat hete itthon együtt van a család, decemberben érkezik hozzájuk a második kisfiú.

Az elmúlt 15 évre visszanézve úgy összegez: megérte ennyi időt kinn tölteni. Nem bánt meg semmit. Otthon a vendégeknek, barátoknak szívesen főz, de már fontosabb a nyugalom.

– Mintha átszaladt volna rajta az élet. Közben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, kiteljesedtem szakácsként és kinyílt számomra a világ, megismertem népeket, van róluk benyomásom, de a heti hat nap, napi 12 óra munka már nem a gyerekeseknek való. Mindig szerettem bütykölni, érdekelt a villanyszerelés, tudom, hogy itthon keresettek a szakemberek, hát kipróbálom most magamat egy újabb területen.