Összefogtak a Szent Rókusért

2020.07.01. 13:00

Felújítják a nagycsömötei temetőben álló 18. századi kápolnát

Megújul az egykori nagycsömötei falurész temetőjében a Szent Rókus-kápolna.  A komplex külső felújítás mellett egyes belső munkálatokat is el kell végezni, hogy rendeltetése szerint működhessen a templom. Összefogott a helyi közösség, a hívek: a napokban a belső térben dolgoztak.

VN

A kis harang 1918-ból való – mutatja Balaton Tihamér

Fotó: Horváth Balázs

A Szombathelyi Egyházmegye ötmillió forint, Lukácsháza önkormányzata négy plusz négy millió forint, egy anonimitást kérő személy nagylelkű támogatása, valamint a Gyöngyösfalui Szent Márton Plébánia saját forrásainak – mintegy tízmillió forintnak – köszönhetően kezdődött meg májusban a 18. század elején épült római katolikus templom felújítása. Porpáczy József plébániai kormányzó írta alá a vállalkozói szerződést, amely a műemlék épület korszerű megújítását célozza, mintegy 32 millió forint értékben.

A külső munkákat a tervek szerint egy ütemben végzik: a templomhajó és sekrestye tetőfedése, a torony komplett felújítása valósul meg, valamint a templomhajó és a sekrestye homlokzatát újítják fel. A napokban Balaton Tihamér, az egyházközség világi elnöke felhívást tett közzé: közös munkára várták azokat, akik a kápolna mielőbbi megújulásáért tenni akarnak. Ácskapcsokra, vésőre, kalapácsra, védőkesztyűre volt szükség a munkához.

A kis harang 1918-ból való – mutatja Balaton Tihamér
Fotó: Horváth Balázs

Miután a műanyag lambériát már eltávolították (a külső szigetelés ugyanis semmit sem ér, ha belül, a műanyag réteg alatt penészes fal marad), a nedves vakolat nagy részét leverték párkánymagasságig, a kövek, téglák közti fugákat kellett kimélyíteni, a padok elkorhadt alsó tartógerendáit kellett leválasztani. Tizenöten gyűltek össze és dolgoztak a kápolnában, de továbbra is maradt még bőven tennivaló. Balaton Tihamér úgy fogalmaz: – Nem a nehézséget látjuk, hanem az összefogás erejében bízva egy megújult templomot. Segítő kezek, támogatók, ötleteik, jó tanácsok, jó szándék és összefogás nélkül sehol sem tartanánk.

Április végéig használták a templomot – a kápolnában a védőszent búcsúján és néhány vasárnapi misén kívül most már főként csak gyászszertartásokat tartanak –, és május 19-én történt meg a munkaterület átadása. A külső állványozást május harmadik hetében kezdték. A felújítás a tervek szerint október végéig befejeződik. A külső munkák elvégzésére rendelkezésre áll a keret, a belső tér megújulására – remélik – további adományokból lesz lehetőség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában