A gyerekek szeretik a kópéságot – Mindent szabad, persze a józan ész határain belül

– Imádok nagypapa lenni – ez az első mondat, az alapvetés, Konti Zoltán viszonylag sok időt tölt együtt az unokáival, Anna és Lolli öt-, Ábel és Kornél kétéves. Az egyik család negyedórára, a másik egy órára lakik a nagyszülőktől. A gyerekek nem ikrek, hanem unokatestvérek, a véletlen adta így a testvérpárokat.

– A lányom és a menyem egyszerre volt várandós, majdnem egy időben szültek, hasonlók a problémáik, a gyerekek meg jó játszótársak lettek. A lányok már nagyon összecsiszolódtak, a fiúk meg most kezdenek összeérni. Szeretnek nyaralni a Tatánál. Így hívnak, ezt hoztam magammal az Alföldről, mert Makó mellé való vagyok, ott ez a megszólítás.

Tatával lehet fára mászni, összeszedni a tyúkok alól a meleg tojást, eső után rosszcsontkodva sarazni; pocsolyában pancsolni, sárgolyókat gyúrni. Eregettek már együtt sárkányt, szedtek virágokat a réten, mentek egy kört triciklivel a bicikliúton, amelynek az elejére asztalt tettek meg székeket. Kánikulában náluk nem medencében lehet fürdeni, hanem slagoznak: a Tata felfelé irányítja a csövet, amelynek a végén vízporlasztó van, és kirakja szökőkútnak, lehet alatta szaladgálni, megengedett a locsolás.

– Mindent szabad, amíg nem szólok – mondja Konti Zoltán, aki hagyja a gyerekeket játszani, de mindig ott van a közelükben, és figyel, hogy ne vaduljanak el a dolgok. – Van csúszdánk is felvizezve, mert úgy rendesen kilöki a gyerekeket. Szeretik a kópéságot, ha velem vannak, keresik is a lehetőségeket. A lányomék és a fiamék is falun laknak, de más életet élnek, megvan a maguk gondja. Ha itt vannak, arra is figyelek, hogy feloldjam a szülők stresszét, nekik is legyen egy kis idejük magukra. A lányomnak nem kell főzni, ha itt van, csak a minimumokat kell elvégezni. Ha látom, hogy például telefonál, elviszem a gyerekeket: hagyjuk anyát! – kimegyünk megnézni a tyúkokat, meghallgatni a madarakat, és beszélgetünk. Nekem az is élmény, hogy jópofákat szólnak. Mesélni inkább a feleségem szokott, aki óvónő, és nem könyvből mesélek, hanem arról, amit látunk, tapasztalunk. Kinyitom este az ablakot, figyeljük a csendet, most elbújtak a madarak, én fütyörészek a gyerekeknek, és nekik ez tetszik.

Konti Zoltán azt meséli, a saját gyerekeikkel bejárták egész Magyarországot, de most már jobban szeretnek a kertben lenni, meg a ház körül, az unokák is itt szeretnek lenni. Ritka program a városban fagyizás, szívesen vesznek elő fagyasztott málnát a hűtőből. Egyszer elmentek vonatozni a Tatával, ez mindenkinek élmény volt, mert egyébként autóval járnak. További közös tevékenység a tűzrakás, a nyárson sütés, tűznek rá szalonnát, kolbászt, kukoricát, almát.

– Nálunk kupleráj van, ez a természetes. Ha itt vannak az unokák, ki vannak borítva a legós hordók középre, a nappali játszószobává változik. A gyerekek bungit építenek, ez minden időben menő. Én még szalmából építettem az árokparton, és a mama szőnyegével borítottuk, az unokáim székekből, fotelből, párnákból alakítják ki, és le van terítve pléddel. Alá lehet bújni, ez a lényeg. Az egyik bungihoz a lányom még világítást is talált ki. Ezekbe egy felnőtt nemigen fér be, de mindig ott vagyok, a gyerekek beszélnek hozzám, kérdeznek, mutatják, mit csinálnak, élvezik a jelenlétemet.

Mind a négy unoka nagyon kreatív, folyamatosan megy a rajzolás, de közreműködnek a konyhában tésztasütésnél, közös főzésnél. A lányokat be lehet vonni a krumpli- és hagymapucolásba, főleg Lolli jön hámozni szívesen. Szeretnek almát sütni sparheltben, és talán nincs is jobb eledel a világon, mint a Tata kefires lángosa.