Szesztai Zsuzsanna megtalálta a saját útját és a lehetőséget a kibontakozásra

Amit egy diplomatafeleség feltétlenül megtanul: talpraesetten reagálni és villámgyorsan alkalmazkodni helyzetekhez, a hazáját népszerűsíteni egy idegen országban és jó példával elöl járni a jótékonykodásban, ám, ha valaki hosszú évek után vissza akar térni a munkaerőpiacra, az önéletrajzában ezek nem pótolják a tényleges munkatapasztalatot. Szembesült ezzel Zsuzsa is, amikor ötévnyi hágai (Hollandia) külszolgálat után családostul visszatértek Magyarországra, és munkát keresett. Azóta Prágában is eltöltöttek öt évet – nyáron, mielőtt visszaköltöztek Budapestre, két szerzői estje is volt Zsuzsának, saját kiadású kötetét mutatta be népes közönség előtt. Most boldog és büszke, „érzi a verset”, és megtalálta az útját. Lelki próbatételeiről, szokványosnak egyáltalán nem mondható életútjáról is nyíltan beszélt, és arról, hogy a hiedelemmel ellentétben a diplomaták házastársainak élete nem csupa csillogás, és nem is kizárólag a család és a partik körül forog.

– Szombathelyen a közgazdasági szakközépiskolában végeztem. Onnan Budapestre, a közgazdaságtudományi egyetemre vitt az utam (Corvinus Egyetem), a számvitel lett a fő, a kommunikáció a mellékszakirányom. Az utóbbi érdekelt jobban, PR területen kerestem állást ügynökségi oldalon. Az újságírással is kacérkodtam: 1998-ban a Vas Népénél töltöttem a gyakorlatomat nyáron. Az egyetem végén külsős újságíró lettem egy pénzügyi hírlapnál. Ott a szerkesztő javasolta, hogy próbáljam ki a PR-t, ami egy feltörekvő terület. Két évig dolgoztam egy ügynökségnél, utána fél évig a MOL Nyrt.-nél kommunikációs munkatársként. Közben férjhez mentem – a férjem is közgazdászként diplomázott, de külügyi szakirányon – és mivel neki adódott egy ösztöndíj

Amerikában, otthagytam az állásomat. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások előtt két héttel érkeztünk Washington DC-be. Ott értek bennünket az események, és erősen elgondolkodtunk: visszaadjuk-e az ösztöndíjat, vagy kint maradjunk a tervezett két évre. A merényletsorozat visszavetette az USA gazdaságát, nem volt könnyű állást találni. Ahogy sokan, én is kölcsönzött munkaerő lettem egy munkaerő-közvetítő cégnél – irodai munkákra, kisebb projektekre közvetítettek ki. Később állásom lett a Georgetown Egyetem Center for Child and Human Development részlegén. A szociális szolgáltató szervezet egyik projektjéhez kerültem: mentorokat, trénereket közvetítettünk közép- és kelet-európai országokba – előnynek számított, hogy ebből a régióból jöttem.

Amikor 2003-ban visszajöttek Magyarországra, Zsuzsa férjét visszavárták a külügyminisztériumba, neki azonban újra állást kellett keresnie. A Phare-program munkatársa lett – kreatív írásról, amit nagyon szeret, itt szó sem lehetett. Erről a munkahelyéről ment el szülni. 2005-ben érkezett Benedek, rá két évre Sebestyén – Zsuzsa főállású anyuka lett. Akkor már tudták, hogy Hollandiába mennek külszolgálatra. – A nagyobbik gyermekünk kétéves, Sebestyén pedig 5 hetes volt, amikor kiköltöztünk Hágába. A férjem a nagykövetségen dolgozott beosztott diplomataként. Én úgy számoltam, ha már Sebestyén is kétéves lesz, keresek munkát. Nem így történt.

Az állami óvoda napi két órára ad felügyeletet, a magánóvoda megfizethetetlen, így 5 évig, míg a férje rengeteget dolgozott, Zsuzsa a háztartásban maradt, támasza, háttere volt a családnak. Közben hollandul tanult, hogy legyen szellemi kihívás az életében. A férje beosztott diplomataként kezdett, időközben előléptették, a nagykövet helyettese lett. Zsuzsa azonban néhány protokoll-eseményen, munkavacsorán kívül rendezvényekre sem járt. Úgy összegez: két kisgyerekkel nagy megpróbáltatás volt az életük az idegen országban. Néhány itthoni kapcsolatuk elveszett, ám előny, hogy távolabbról, kívülről tudja nézni az itthoni életet. Azzal is szembesült, hogy a diplomataéletben nehéz a barátkozás: ő az első évben általában bezár: van ugyan igénye az ismerkedésre, de tudja, hogy néhány év múlva jön az elválás, emiatt nehezen enged közel magához embereket. Hága után két és fél év magyarországi tartózkodás következett. A fiúk már nagyobbak voltak, Zsuzsa alkalmi jelleggel a korábbi amerikai munkakapcsolatát kamatoztatva vállalt távmunkát: ott nemzetközi konferenciák előkészítésén dolgozott, külső munkatársként pedig a PR ügynökségnek. 2015-ben Prágába költöztek, ahol tovább folytatta a nemzetközi konferenciák szervezését távmunkában.

Ezen kívül tagja lett a diplomata házastársak szövetségének. A szervezetnek komoly karitatív tevékenysége van: az évente rendezett karácsonyi vásáruk bevételéből – akár több tíz millió forintból – jótékonysági szervezeteket támogatnak. Az utolsó évben kincstárnokként vállalt náluk felelős tisztséget. De másban is fordulatot hozott Zsuzsa életében a Prágában töltött utolsó év: kiadta verseskötetét Mennék, ha engedne címmel. A könyvnek ISBN regisztrációs számot igényelt az Országos Széchényi Könyvtárban. – Fiatalon is szerettem a kreatív írást. 2014-ben még egy kurzusra is elmentem, a tanáraimtól megtanultam kritikusan nézni a soraimat: mitől szól másnak is? Egyre erősödött bennem, hogy amit írok, azt kár lenne a laptopomon, az asztalfiókban őrizni. Hiszen másnak is szól, más is tud eltenni a versekből magának útravalót. Igyekeztem színes kötetet összeállítani, a verseket emészteni kell, vissza-visszatérni mindegyikhez. A Kapaszkodom című versemről felvidéki magyarok azt mondták, számukra a magyar gyökereket jelenti.

Szerzői oldalát a Facebookon június közepén indította Zsuzsa. Egy prágai kávézóban még a hazaköltözésük előtt kötetbemutató estje volt. Hívő családjuk a cseh fővárosban rátalált a Prágai Magyar Katolikus Plébánia közösségére, jó barátjuk a plébános, aki egy újabb szerzői estet szervezett a plébánia közösségi helyiségébe. Élete eddigi legjobb döntése volt, hogy publikálta a könyvet, mondja Zsuzsa, akit a környezetében sokan a folytatásra biztatnak. Meghatóan, magával ragadóan ír, mondják neki, ami erőt ad és visszaigazolást. – Tudtam, hogy nehéz összeegyeztetni a családot a munkával. Klasszikus családanya akartam lenni, aki főztjének íze van, időnként mégis előjött: miért nem építhetek valamit. Ha nem is karrierre vágytam, valamire mégis, amit magamért tehetek. Az amatőr költői pályán indultam el, ez végre én vagyok. Érzésből, őszintén írok, megtaláltam a lehetőséget a kibontakozásra.