Megkezdődött a köznevelési dolgozók tesztelése Vas megyében is – A Brenner-iskolában jártunk

A járvány megfékezésének egyik újabb lépéseként hétfőn Vas megyében is megkezdődött az oktatási-nevelési és egészségügyi intézményekben a koronavírus-tesztelés. A Brenner-iskolában négytagú, orvostanhallgatókból álló szűrőteam vett mintát.

Tóth Kata

Fotó: Szendi Péter

A Vas Megyei Kormányhivatal lapunk kérdésére arról tájékoztatott, hogy a megyében a héten 4970 nevelési és oktatási intézményben dolgozó személy vehet részt a szűrésen. (A szociális és egészségügyi intézmények szűrését nem a Megyei Védelmi Bizottság, illetve a kormányhivatal szervezi.)

A megjelenés mindenki számára kötelező, a tesztelés azonban önkéntes alapon történik. A megyét három körzetre osztották, ebből kettő két, egy pedig három járás területét foglalja magába. Napi mintegy ezer tesztelést tudnak elvégezni. Hogy ténylegesen hány mintát vesznek, az az önként jelentkezők számától függ. Mint kiderült, tegnap minden járási székhelyen elkezdtek tesztelni: 42 orvostudományi és egészségtudományi karokról érkező hallgató párban végzi a feladatot. Őket a Vas Megyei Kormányhivatal, illetve felajánlásra települési önkormányzatok személyautói szállítják a helyszínekre. A kormányhivatal minden igénylőnek biztosít szállást és napi háromszori étkezést. A szükséges védőfelszerelésről is ők gondoskodtak.

A Szombathelyi és Kőszegi járásban szolgálatot teljesítő diákokat hétfőn reggel a szálláshelyükön köszöntötte Harangozó Bertalan. A Vas megyei kormánymegbízott megköszönte, hogy vállalták a részvételt a nagyszabású akcióban. Arra kérte őket, a tesztelések során gondosan vigyázzanak önmaguk és a teszteltek egészségére.

A Vas Megyei Kormányhivatal válaszából az is kiderült, hogy a hallgatók oktatóvideókból és a mentők élő gyakorlati bemutatója segítségével sajátították el a mintavétel technikáját. A gyorsteszten, ami megbízhatóan a pozitivitást mutatja ki, az orrból vagy garatból vesznek mintát. Akinek pozitív az eredménye, annak haladéktalanul értesítenie kell a háziorvosát, és karanténba kell vonulnia. A háziorvos PCR-tesztre küldi a beteget.

A Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumba 770 diák jár, és mintegy 100 dolgozójuk van. Az intézmény az elsők között volt, ahol sor került a tesztelésre. Erről, mint azt Englert Zsolt igazgatótól megtudtuk, pénteken kaptak hírt a Vas Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottságának Titkárságától, az intézményvezető hétfőn reggel nem tudta még pontos megmondani, hányan vállalkoznak a szűrésre, de abban bízott, hogy a kollégái többsége a nap folyamán aláveti magát a tesztnek.

Előzetesen adatlapokat és jelenléti íveket töltöttek ki a dolgozókra vonatkozóan, kiválasztották a tesztelésre alkalmas helyiséget, és ehhez várakozóhelyet is kijelöltek. Kilenc óra után nem sokkal az egyik tanteremben állt munkába a szűrőcsapat – a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának hallgatói. Addigra már több mint húszan várták a folyosón – a megfelelő távolságot tartva –, hogy sorra kerüljenek a tesztelésen.

Köztük Németh Roland igazgatóhelyettes, akinek nem is volt kérdés, hogy tesztelteti-e magát: biztonságérzetet ad, ha tudja az eredményt – mondta. Tringli Zita kollégiumi tanár is alávetette magát a tesztnek, tavasz után most másodszor, akkor a Központi Statisztikai Hivatal országos koronavírus-szűrővizsgálatára hívták be. Teljesen tünetmentes, ettől függetlenül kíváncsi volt az állapotára.

Az orron át vettek mintát a nyálkahártyájáról, a tanárnőt nem viselte meg különösebben a beavatkozás. Kedvesek és kíméletesek voltak a mintát vevők, erről is beszámolt. Negyed óra–húsz perc múlva megkönnyebbülten mutatta a negatív

eredményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában