Hivatástudat

2021.01.18. 07:00

Márffy Bence: A mai fiataloknak kellenek az új ingerek

Márffy Bence lassan két éve végzett tanárként dolgozik a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában, lapunk hasábjain is többször szerepelt már, legutóbb 2020 végén, amikor tanári fődíjat kapott a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen. Szívvel-lélekkel akarja átadni tudását, neki a tanárkodás nem munka: nagybetűs hivatás. Mint mondja arra törekszik, hogy diákjai élményekkel távozzanak az órájáról.

vaol.hu

Fotó: Cseh Gábor

Tapasztalatairól, pályakezdőként alkalmazott módszereiről és természetesen a „YouTuber-tanár” szerepéről is beszélgettünk vele, de megkérdeztük a pályaválasztás előtt álló fiatalokra gondolva, hogy ő kinek javasolná a tanári szakot.

Milyen érzés volt először belépni végzett tanárként az első órádra?

Az első tanári diplomám megszerzését megelőzően az egyetemi tanulmányaim utolsó szemeszterében a vasvári általános iskolában napközis tanárként kezdtem dolgozni, ami elég rutint adott ahhoz, hogy ugyanolyan határozott lépéssel érkezzek egy-egy órára, foglalkozásra, mint most. Jelenleg a Sárvári Nádasdy Tamás Általános Iskolában tanítok, nyolcadikosok osztályfőnöke vagyok, tehát nem unatkozom!

Milyen módszereket alkalmazol pályakezdőként, amit esetleg idősebb kollégáid nem?

Nagyon fontosnak tartom, hogy a diákjaim élményekkel távozzanak az óráról. Ha az új anyagot tudják valamihez kötni, ami élményt váltott ki belőlük, akkor könnyebben megtanulják. A gamification, vagyis a játékosítás módszere az, ami nálam meghatározó szerepet tölt be. A gyerekeknek hasonló utat kell az órákon végigjárniuk, mint egy videójátékban. Van egy távoli cél, aminek eléréséhez a diákoknak újabb és újabb akadályokat kell leküzdeniük. Ez a módszer nálam egy projektmunkában is megjelenik, amit tanulói portfóliónak nevezünk. A diákok állíthatják össze a nekik tetsző feladatokból, amik kapcsolódnak a tanult témakörhöz. Alkothatnak a témában társasjátékot, plakátokat, képregényt, kisfilmet, de akár még vlogot is. Minden megoldott feladat pontot ér, ami után érdemjegyet lehet kapni. Összefoglaláskor gyakran digitális eszközökön csinálunk kvíz-versenyeket, de előfordul, hogy táblagépeken írják a dolgozatokat. Ez azért is előnyös, mert a pedagógusnak az előre elkészített „digitális” témazárót a Redmenta alkalmazás azonnal értékeli, otthon pedig a tanulók és a szülők is meg tudják nézni az eredményeket.

Mi a legnagyobb visszaigazolás a gyerekektől, hogy jól csinálod a munkád?

Hogy el tudják választani a hobbimunkámat a tényleges hivatásomtól. A tanévek úgy indultak az új diákokkal, hogy Bence bácsi nem csak tanár, hanem YouTuber is. A szemükben a videósok szupersztároknak számítanak és nagyon sok téves elképzelés él velük kapcsolatban. Ilyenkor fektetjük le az alapszabályt, hogy senki nem kap azért ötöst, mert feliratkozott rám, vagy követ engem Instagramon. Ezekről a szünetekben gyakran beszélgetek velük, kérdeznek internetezési szokásokkal, tartalomgyártással kapcsolatban. Igyekszem felhívni a figyelmüket arra, hogy felelőtlenül ne bóklásszanak a világhálón, tudatosan döntsenek arról, hogy egy videót miért akarnak megnézni és az egyáltalán az ő korosztályuknak szól-e. Ez a bizalom jut el odáig, hogy a diákok szívesebben jönnek órára és vállalnak akár szorgalmi feladatokat is. Előfordult olyan is, hogy valaki szorgalmi feladatból vlogot készített a tananyagról. Időnként visszaköszöntek benne olyan szófordulatok, amiket én szoktam a videóimban használni.

Mit szeretsz leginkább a tanításban?

Azt, hogy olyan tudással vértezhetem fel a diákokat, amivel meg tudják állni a helyüket nem csak a mindennapi életben, hanem a virtuális térben is. „YouTuber-tanárként” úgy érzem, ez nekem a kötelességem, ezért teszem ezt globális szinten is az Időutazó nevű YouTube-csatornámon különböző oktatóvideók feltöltésével magyarból és történelemből. A közeljövőben az általános iskolai gyorstalpalók után kibővítem a repertoárt az érettségizők számára szóló oktatóvideókkal.

Fotó: Márffy Bence

Korábban azt mondtad, hogy a mai fiatalok jelentős része nem szeret olvasni, kétévi tanárkodás után is így látod? Ha igen, te és a kollégáid mit tudtok tenni, hogy ez megváltozzon?

Ez a megállapításom változatlan. Ezt nem tudom kivetíteni egy-egy évfolyamra. A lányoknál időnként látok egy-két ifjúsági regényt, krimit, de a fiúkat nehezebb rávenni, hogy olvasnivalót vegyenek a kezükbe. Ehhez igyekszünk minden eszközt és módszert megragadni. Van ahol megoldást jelent a kedvenc könyv bemutatása, kedvcsináló az osztálytársak részére, adott könyv, kötelező olvasmány részletének eljátszása, helyzetgyakorlatok. Én a saját szenvedélyemhez, a képregényekhez nyúltam, hiszen abban is van szöveg, de az illusztráció jelentősen megkönnyíti bizonyos szituációk, beszédhelyzetek értelmezését. A mai fiatalok szomjaznak a vizuális és audiovizuális anyagokért, tanórát sem lehet tartani megfelelően képek, ábrák videók kivetítése nélkül, kellenek nekik az új ingerek.

2020 végén tanári fődíjat kaptál, amiért diákjaid nagy számban eredményes helyezést értek el a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen, hogyan készítetted fel őket? Mesélnél erről egy kicsit?

Én alapvetően úgy állok a versenylehetőségekhez, hogy aki ki akarja próbálni magát, minden esetben megadom neki a lehetőséget, ha nincs hozzá elég önbizalma, de a tudása, képessége megvan hozzá, bátorítom rá, segítem a felkészülését minden módon. Innentől csak azon múlik, hogy milyen szabályokat építünk fel közösen a gyerekekkel. Nálam a diákok csak úgy készülhetnek, ha azt becsülettel teszik, áldoznak rá az idejükből. Ezt mindegyik Bolyain szerepelt csapatom betartotta és óriási meglepetés volt számomra, hogy többen megyei legjobbak, illetve országos helyezettek lettek. A járványhelyzet sem tántoríthatott el minket a felkészülésben, a tanórákon a gyerekek csoportban dolgozva készültek, mellette az órai anyaggal is haladtak előre, nem maradtak le semmiről. Elmondhatatlanul büszke vagyok rájuk!

Igaz, hogy most nem távoktásban kell tanítani az általános iskolában, de a mostani járványügyi helyzet hogyan nehezíti meg a munkádat? Diákjaid hogyan vészelték át a tavaszi digitális oktatást?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy minden technikai feltétel adott részemről, az iskolánk és a gyerekek részéről, hogy egy váratlan karantén esetén is ugyanúgy lehessen tanítani. A tavaszi átálláskor a gyerekekkel többségében tudtuk folytatni rendesen a munkát, de mivel nem volt egységes az, hogy milyen programon, felületen tartsuk a kapcsolatot, így a sok applikáció tömkelegében a gyerekek figyelme megoszlott. Mi, tanárok pedig emiatt képesek voltunk akár reggeltől estig a számítógép előtt ülni és készíteni az újabb és újabb tanulni- és gyakorolni valókat. Ősztől a kollégákkal egységesítettük a kapcsolattartási és a digitális munkarendi eszközeinket, ezzel jelentősen megkönnyítettük a gyerekek és a szülők tájékozódását, bekapcsolódását az oktatásba, mi pedig hibridoktatásban tudjuk így a tantermi órák mellett a digitálisakat is gond nélkül szervezni, alakítani. A mostani helyzetből a lehető legjobbat hoztuk ki, ami egy hosszú, közös munka eredménye.

2015 óta van YouTube-csatornátok a testvéreddel, ahol képregények adják a fő irányvonalat, melyik a te kedvenc képregényed? Szabadidődben hogyan kapcsolódsz ki? Mi egy magyar-történelem szakos tanár kedvenc könyve, illetve ki a kedvenc történelmi alakja?

Kimondottan kedvencet nem tudok sose mondani, még szereplőt se. Mindegyiknek megvan a maga értéke és szépsége, aki követi a FabulousIndustries nevű csatornánkat, lassan már ráismerhetett erre az általános, ám mégis örök érvényű kijelentésre. Ami mély nyomot hagyott bennem legutóbb, az a Batman: Fehér Lovag volt. Kellemes olvasmány az idősebb Batman-rajongók számára, némi csavarral. Sajnos szabadidőm egyre kevesebb, de igyekszem a képregények, illetve a könyvek terén újabb kalandok részesévé válni. Most gyermeki kíváncsisággal ástam bele magam a Vaják-regénysorozatba, még egészen az elején vagyok, de már értem, hogy miért van ekkora olvasótábora a világon. A történelemből számomra talán nem is kifejezetten az ismertebb személyek a legérdekesebbek, hanem az egyes korszakokban megtörtént, ma ép ésszel alig felfogható események mozzanata. Ilyen feljegyzett furcsaságoktól hemzseg a középkori és kora újkori magyar történelem: legyen szó perekről, hatalmaskodásokról, egyházi és világi méltóságok személyes összetűzéseiről. A szabadidőm egy részét a videózással töltöm, de ott van mellette a család, barátok, ismerősök és sporttevékenységként a karate.

Mit mondanál a most pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak, miért válasszák a tanári szakot?

Aki tanár lesz, soha egy pillanatig nem fog unatkozni! Bátran tudom ajánlani azoknak, akik jó kiállással, kellő elhatározottsággal és hivatástudattal rendelkeznek, nyitottak az új dolgokra, a gyermekek szemén keresztül tudják látni a világot. Amíg gyerekek vannak a világon, szükség van az elhivatott, a tudását maradandóan átadni képes, folyamatosan megújulni tudó, önmagukat továbbképző pedagógusokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában