Hódít a rugalmas foglalkoztatás

2021.02.21. 11:30

Szemléletváltás a pandémia idején – Vasi multik HR szakemberei mondták el tapasztalataikat

Népszerűbbek lettek az atipikus foglalkoztatási formák, és nagyobb körben alkalmazzák azokat, derült ki az Autóipari és Termelői iparági HR Fest kerekasztal-beszélgetésén, amely azt járta körül, hogyan hatott a pandémiás helyzet a munkaerő alkalmazására, munkáltató és munkaerő viszonyára.

Tóth Kata

Fotó: Shutterstock

Vasi telephellyel (is) rendelkező élelmiszeripari multinacionális vállalatok HR-szakembereit – Kovács Szilviát, a Wewalka adminisztratív telephelyvezetőjét, Müllner Zoltánt, a Nestlé Hungária HR-generalistáját és dr. Kántor Gyöngyit, a SáGa Foods HR-igazgatóját kérdezte a múlt heti HR Festen Cserey Miklós, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársa, szervezetfejlesztő.

Az már a beszélgetés elején kirajzolódott: meghatározó szerepe és fontos feladatai voltak a HR-területnek a világjárvány kezdetén: a munkaszervezésben, a dokumentációk, nyomtatványok kiadásában és abban, hogy minél több munkavállalóhoz minél nyilvánvalóbban jussanak el az információk. A pandémia a munkahelyen és a magánéletben is érintett és érint mindenkit. Kántor Gyöngyi azt emelte ki: cégük a gyermeküket egyedül nevelő szülőkre fókuszált. A helyzet kritikussá vált, amikor az iskolák átálltak a digitális oktatásra.

Mindenkivel személyesen egyeztettek, a dolgozók kérelemmel fordulhattak a munkáltatóhoz, és otthon maradhattak – méltányos bért kaptak. Mint mondta, sokan éltek is a lehetőséggel. A járványhelyzet hozadékaként említette azt is, hogy közelebb kerültek egymáshoz a kollégákkal. A vállalat az eddiginél is jobban átérezte, hogy a munka-magánélet viszonyában nekik is van tennivalójuk.

Müllner Zoltán kettős bizonytalanságról számolt be: kérdés volt, hogy milyen hatással lesz a válság vállalatuk termelékenységére. Szükség lesz-e a termékre, érzékelhető-e majd ebben hullámzás? Azt tapasztalták, hogy nagy szükség van az állateledelre. Többen vállaltak kisállatot a kötelező otthonmaradás időszakában. A vállalatnak pedig nagy felelőssége volt és van abban, hogy ne fogyjon el a termék a boltok polcairól. A másik „félelem” a betegséghez köthető: felelős munkáltatóként léptek fel a gyáraikban, irodáikban, logisztikai központjaikban bevezetett egészségvédelmi és biztonsági intézkedésekkel.

Továbbá: minden Nestlé-foglalkoztatottra érvényes volt Magyarországon, hogy akik nem otthonról dolgoztak, azok bérkiegészítést kaptak, ami a termelésben dolgozóknál 15 százalékos bérnövekményt jelentett. Aki a Covid miatt táppénzre kényszerült, annak a cég a kiesett bérkülönbözetét átvállalja. Jobban támogatják a sajátgépkocsi-használatot, hogy ne kelljen tömegközlekedéssel vagy céges busszal utazni. A szellemi foglalkoztatottak otthonról és online dolgoznak. Illetve, akkor is az online térben tartják a megbeszéléseket, amikor mindannyian a helyszínen vannak. Nagymértékben elterjedt a home office. A kisgyerekeseknek, ahol a gyermekelhelyezés problémás volt, engedélyezték a beosztástól eltérő munkavállalást – ebben a termelésvezetők is partnerek voltak.

Hasonlóan reagált a Wewalka. Kovács Szilvia úgy fogalmazott: az emberek félelemérzetére reagáltak, azt (is) kezelték. Naponta egyeztettek osztrák központjukkal. Gyártóüzemként a termékeket el kellett hozzájuk juttatni: a határátlépéskor felmerülő szállítási problémákat megoldani. Az első „lockdown” alatt hatvanéves kornál húzták meg a határt: a 60 feletti dolgozóiknak otthon kellett maradniuk, a bérüket fizették. A biztonság jegyében reformálták meg a műszakátadást. A szellemi foglalkoztatottak közül, aki tud, az home office-ban dolgozik. Összességében a folyamatos információátadás, a sok beszélgetés és transzparencia jellemzi működésüket. (Egy beruházás kellős közepén van a cég – az épület egy része már fedett, így többször a termelési területen kívül tudtak a dolgozókkal beszélni, ahol megoldható volt az előírt távolságtartás.)

A kérdésre, hogy milyen tanulságokkal szolgált a hátunk mögött hagyott időszak, milyen gyakorlatot, szemléletet vinnének tovább, mindhárom cég képviselője egyetértett: a kollégák vállalathoz kötődése erősödött. Kántor Gyöngyi szerint fontos a vezetői példamutatás, az egymásra figyelés és az egzisztenciális félelem időszakában az egymásra utaltság felismerése. Müllner Zoltán két dolgot hangsúlyozott:

A Nestlé Purina büki telephelyén dolgozók bizonyították, hogy egy csapatként léteznek. Azt is érezhette mindenki, hogy a Nestlé-fészken belül nincs egyedül, megkapja a kellő támogatást. Valamint hogy a digitalizációról kiderült, menyire tudja segíteni a napi ügymenetet. Mint mondta, ezt és bizonyos keretek között a home office-t is meg fogják tartani. Kovács Szilvia is a vállalaton belüli összetartás erejét domborította ki, valamint hogy a cég magáénak érezte minden munkavállalója problémáját, és igyekezett megoldást találni ezekre.

Kiemelt képünkön: Akiknél megoldható, azok otthonról és online dolgoznak a vállalatoknál

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában