Kólaillatú muskátli, tölcsérjázmin, bakopa

2021.05.26. 11:30

A járványban többen kertészkednek – Gazdag a kínálat a Vas megyei kertészetekben

Már van kóla- és citromillatú muskátli és pettyes virágú petúnia is, de jól fogynak a drága tölcsérjázminok és a 35 ezer forintos kínai kenderpálmák is gazdára találnak. Körbenéztünk a kertészetekben, és érdeklődtünk az aktuális trendekről.

Gyöngyössy Péter

A járványhelyzet nem volt hatástalan a kertészetek forgalmára sem. A nagyobb szombathelyi cégek széles választékot kínálnak. Poór Boglárka kertészmérnök az egyik nagy szombathelyi kertészet növényorvosa elmondta, hogy náluk elsősorban a fás szárú növényekből van nagyobb kínálat. Tapasztalata szerint a járvány hozadéka, hogy divatba jött a kertészkedés, ezért már tavaly is nőtt a forgalom. A leander továbbra is nagy sláger, és a viszonylag drága tölcsérjázmin lassan lekörözi a muskátlit. Hasonlóan felkapott faj lett a murvafürt és a jól áttelelő kefevirág. Sokan lecserélik a kártevők által tönkretett tujasövényüket. Helyette babérmeggyet, korallberkenyét ültetnek, de jól fogynak egyes ciprusfélék is. Az útsorfák közül sokan keresték a japán díszcseresznyét és a vérszilvát.

A megyeszékhely másik nagy kertészetében is széles kínálat fogadja a vásárlókat. Nagy Attila ügyvezetőtől megtudtuk, hogy náluk a legtöbbet az egynyári és a balkonnövényekből adnak el. Idei tapasztalatuk, hogy kevésbé fogy a büdöske és a petúnia, de továbbra is nagy sláger maradt a muskátli. Divatba jött a verbéna, a bakopa, a bergia és a balkon aranya nevű növény. Sokan keresik a szárazságtűrőket, a kukacvirágot, a délvirágot, pozsgásokat, kövirózsákat de a szúnyogriasztó aromás növényeket is, mint például a kakassarkantyút. Érezhető az építkezési hullám. Az udvarok növényesítésére az emberek maguk vásárolják a cserjéket. Népszerű lett a kínai kenderpálma, pedig ebből egy darab harmincötezer forint.

Kedd délelőtt az eső ellenére sokan álltak sorban a népszerű kertészet pénztáránál. Orbán Éva Őriszentpéterről érkezett. Ő maga is egy őrségi kertészetben dolgozik már 17 éve. A különlegességek érdeklik. Itt most egy arabica kávécserjén akadt meg a szeme.

Kőváriné dr. Herodek Gabriella Győrből érkezett. Gencs­apátiban élő Eszter lányát jött meglátogatni. A 3000 négyzetméteres kertben bőven van hely palántának, virágnak. Haranglábat, árnyékliliomot, hortenziát vásárolnának.

Szieber Dorka az édesany­ját kísérte el. Családi házuk ablakaiba, balkonjára válogattak össze egy tálcányi virágot. Büdöskét, szőnyegvirágot, mézvirágot és egy szép, méretes kannavirágot.

A toronyi Joó Piroska a nővérével közösen gyűjtötte össze a kertbe valót. Rendszeres vásárlói a kertészetnek. Elsősorban évelőket vesznek. Elmondták, nagy a kertjük, így sok virág elfér benne. Most szegfűket, egyiptomi csillagfürtöt, illatos ternyét vásároltak, de nem bírt ellenállni egy gyönyörű virágzó szobanövénynek, a korallkának sem.

Kiemelt képünkön: Kővári Eszter és Kőváriné dr. Heródek Gabriella is válogatott tegnap – a háromezer négyzetméteres kertben bőven jut hely a virágnak is

Ezek is érdekelhetik