Kezdődik a palántaszezon – Kellő óvatosságra intenek a fagyosszentek

A Horváth testvérek, Gábor és Bálint szó szerint belenőttek a palántázásba, gyerekek voltak még, amikor az azóta sajnos elhunyt édesapjuk – több mint harminc évvel ezelőtt – elkezdett paprika- és paradicsompalántákkal foglalkozni. Fiai folytatták a hagyományt, Bálinttal a szombathelyi piacon találkoztunk, miközben Gábor a vépi palántaparadicsomban tartotta a frontot.

Hűvös van még, amikor kora reggel a piacra érünk, egyelőre érdeklődőből sincs sok, de azért négy tő balkonra való koktélparadicsom gyorsan elmegy. – Most még nagyon a szezon elején vagyunk, ráadásul idén az átlagosnál jóval hidegebb van, ezért az idén kifejezetten sokat kell fűteni a sátrakat, és hideg napokon éjszakára is fenn kell maradni a növényekkel, hogy a sátrak hőmérsékletét folyamatosan ellenőrizzük – mondja Bálint.

A vásárló számára a palántaszezon most indul majd csak be igazán, de a munka az apró növénykékkel már január végén elkezdődik, ekkor vetik el a magokat a szaporítótálcákba, hogy aztán a megfelelő méret elérése után minden egyes palántát külön pohárba ültessenek. Ez hatalmas munka, hiszen ezer meg ezer palántáról van szó, a három 150 négyzetméteres fóliasátorban rengeteg a hely. Sokan próbálkoznak otthon is a palántaneveléssel, elvégre nem nagy ördöngösség, a csíra – amint vizet kap a mag – pár nap után már kidugja fejét a földből, ám a tapasztalat az, hogy az otthoni körülmények között nevelgetett palánta sokszor csenevész marad. A fóliasátor alatti mikroklímát nehéz mással pótolni, nem is beszélve a rengeteg természetes fényről, meg persze a kiváló talajról.

Horváthék palántaneveldéjében nemigen üti fel a fejét a betegség, pedig a párás, nedves idő a gombabetegségeknek, míg a nagy meleg az atkáknak kedvez. Ha úgy látják, hogy szükség van rá, persze védekeznek, ám ha lehet, kerülik a vegyszerek használatát.

Legalább húsz-húsz fajta van paprikából és paradicsomból is, ami nekünk elsőre soknak tűnik, de gyorsan kiderül, kell ennyi. A vevők – akiknek egyébként nyolcvan százaléka törzsvásárló – nagyon is tudják, hogy mit akarnak, és ha nekik Táltos kell vagy Amy, akkor nem fogják beérni az Albarégiával. Mindenkinek az kell, ami egyszer már bevált. Egy kezdőnek összefutnak a fajták a szemei előtt, Soroksári vagy Réde paprika? Korai törpe vagy folyton érő paradicsom? Egyre megy, szára, meg levele van ennek is, annak is. A szakértő azonban ránézésre meg tudja különböztetni a fajtákat, talán csak a Cecei és a Fehérözön a kivétel, azok szinte pontosan ugyanúgy néznek ki.

Van, aki egy-két palántát vesz, mások tucatjával viszik, de akadnak olyanok is, akik százat is a kocsijukba pakolnak alkalmanként, jellemzően azok, akik élnek-halnak a lecsóért és befőzésre is termelnek. Aki biztosra akar menni, az a kiültetéssel megvárja a fagyosszenteket, sokan azonban nem várnak a vásárlással eddig. Most még minden fajtából van, nincs sorban állás, lehet válogatni.

Otthon azonban óvatosan kell bánni a palántákkal, az persze jó, ha kicsit szokja a növény a szabad levegőt, erősödik, de éjszakára célszerű zárt helyre vinni az érzékeny palántákat, nehogy a hajnali fagy áldozataivá váljanak. A pár száz forintos palántákkal tehát van munka otthon is, öntözni is kell, karózni is, meg aztán a vajas kenyérre sem maguktól ugrálnak fel a zöldségek, így aki még nem próbálta, abban joggal merülhet fel a kérdés, megéri-e a vesződség? Aki pedig már próbálta, annak egyértelmű a válasz, ahogyan egyértelmű a Horváth fivéreknek is, akik mellékállásban azon az áron is évtizedek óta foglalkoznak palántákkal, hogy cserébe minden szabadságukról le kell mondaniuk. s