2021.06.20. 15:38
Nem felejtenek a kőszegi cőgerek
32 éve gyűlnek össze egykori iskolájukban a Magyar Királyi Hunyadi Mátyás Honvéd Középiskolai Nevelőintézet Baráti Körének tagjai, hogy felidézzék az intézményben töltött éveket, és az azt követő megpróbáltatásokkal teli időszakot.

Fotó: Kőszeg város/Facebook
Az ISKOLA jellemet adott – a katonai alreáliskola egykori növendékeivel, a cőgerekkel közösen elevenítette fel Kőszeg a múltat.
Somogyváry Géza egykori növendék hosszan sorolta azokat a társait, akik munkásságukkal maradandót adtak a világnak, egyben köszönetet mondott a városnak. „Kőszeg nélkül elveszett volna a múlt!” A cőgerek 1990-től járnak vissza évről évre szeretett kőszegi iskolájukba. Kezdeményezésükre újulhatott meg az intézmény hősi emlékműve, és létesültek új emlékhelyek a Dr. Nagy László EGYMI területén.
Kőszeg hírnevének és iskolavárosi öntudatának erősítéséért, a kőszegi iskolavárosi hagyományok ápolásáért és példamutató gazdagításáért, a Kőszeg Katonai Alreáliskola emlékezetének megtartásáért a város Pro Communitate díjban részesítette a Baráti Kört. Az elismerést Metz Rezső, a Baráti Kör elnöke vette át Básthy Bélától – adta hírül Kőszeg városa közösségi oldalán.