Frissen Vasból

2021.07.26. 07:00

A büki plébános, Jász László kérte nyugdíjazását, a jövőben Győrben segít

Augusztustól Győr Kisbácsa településrészén szolgál tovább Jász László, aki nyolc éven át volt Bük és filiáinak plébánosa. Tegnap, a nagyszülőknek és időseknek szentelt első világnapon köszönt el tőle a szép számmal összegyűlt közösség a Szent Kelemen-templomban.

Bakos Ágnes

Fotó: Bakos Ágnes

Egészségi állapotára tekintettel kérte nyugdíjazását Jász László plébános, a kérést elfogadta dr. Veres András, a Győri Egyházmegye püspöke László atyát Győrbe helyezte, ahol Kisbácsa településrészen nyugdíjas kisegítőként segíti a plébános szolgálatát, valamin gyóntatóként segít a győri székesegyházban, szükség ese­tén a karmelita templomban. A tegnapi volt az utolsó vasárnapi szentmise, amelyet bemutatott Bükön Jász László plébános.

Megtelt a templom az alkalomra, még a templom előtti térről is hallgatták, követték a misét, amelyet egy „új világnapon” tartottak. Ferenc pápa döntése nyomán július negyedik vasárnapja az idei évtől a Nagyszülők és Idősek Világnapja Szent Joachim és Szent Anna liturgikus emléknapjának hetében. A katolikus egyházfő üzenetét tolmácsolta az összegyűlteknek László atya. – Nem számít, hány éves vagy, mert nincs olyan életkor, amikor visszavonulhatnánk az evangélium hirdetésének szolgálatától – hallhatták az összegyűltek. Az álom, az emlékezet és az imádság – erre a három pillérre kell építeni az időseknek, a nagyszülőknek. Az öregek lássanak szövetségest a fiatalokban – kérte a pápa nevében is László atya, nyolc év büki szolgálatának utolsó vasárnapi alkalmán.

A 75 éves plébános Óbudán töltötte gyermekéveit, fiatalon a pesti ferencesekhez járt, ahol abban az időben Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke volt káplán. 1977-ben szentelték pappá Esztergomban. Először Szécsényben, aztán Pilisvörösváron szolgált, majd Budapesten, utána Ásványrárón. 1997-ben helyezték Cirákra, tizenhat évet töltött a Rábaközben, aztán 2013 júniusában jött Bükre, ellátta még Bő, Lócs, Iklanberény és Gór plébániák lelkipásztori feladatait. Úgy vallott akkor, hogy a „változtatás az évek előrehaladtával mindig nehezebb, de remélem, Isten segítségével el tudom látni megnövekedett feladataimat”. Bük és a Szent Kelemen plébániához tartozó filiák lakossága több mint duplája Cirák, Gyóró, Dénesfa és Himod lélekszámának, ahol több mint másfél évtizeden át szolgált. Most búcsúzik a hívektől, a napokban még mutat be misét a filiában is.

A büki hívek közössége pedig köszönetet mondott tegnap: „Urunk, Jézus Krisztus, áraszd oltárodról kegyelmed bő sugarát László atyára! Áldd meg őt, midőn szívét imában Hozzád emeli, midőn szent igéidet hirdeti, s midőn papi hivatásában a halhatatlan lelkek javán fárad!”

Kiemelt képünkön: Jász László a július 25-ei szentmisén a büki Szent Kelemen-templomban

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában