Ilyen is volt: 30 évvel ezelőtt visszahívható telefonfülkéket sajátítottak ki egyesek Szombathelyen

1991-ben, ami a nyugati országokban már megszokott volt, az nálunk újdonságnak számított. Különösen azok örülhettek, akiknek otthon nem volt telefonkészülékük. Az akkoriban újnak számító digitális központ tette lehetővé, hogy gyors ütemben korszerűsíthették a nyilvános telefonhálózatot. 1991 júliusáig 189 nyilvános állomást szereltek fel korszerű készülékkel. A megyeszékhelyen az új központ bekapcsolása előtt csak negyven telefonfülke állt a lakosság szolgálatában. Újdonság volt, hogy korszerű Telkor típusú dél-afrikai készüléket is üzembe helyeztek. Ezek üzembiztonságosabbak voltak, ellenállóbbak a rongálással, feltöréssel szemben.

Hogy korábban nem voltak nyilvános telefonfülkék, annak belbiztonsági, politikai okai voltak. Technikailag viszont egyszerű volt az átszerelés, ezért tudtak rövid idő alatt sok készüléket hívószámmal ellátni Szombathelyen.

A megyeszékhellyel ellentétben a vidéki készülékek egyben segélyhívók is voltak. Ezek számát csak a kezel ő ismerhette. A segélyhívó készülékek Szombathelyen sem voltak visszahívhatók. Országosan 25 százalékos arányban tervezték alkalmassá tenni a visszahívásra a készülékeket. Szombathelyen a cél nyolcvan százalék volt. Hogyan működtek ezek a telefonok? A készülékek hívószámát kellett bemondani annak, akitől a hívást várták, majd a megbeszélt időpontban ugyanúgy csörgött a készülék, mint az otthoni. Előfordult, hogy valaki „rászállt” a telefonra, de a távközlési vállalatnál bíztak abban, hogy mindenki megérti, hogy ezek a készülékek közszolgálatot látnak el. 1991 második felében sem álltak le a fejlesztéssel. Ekkor már hitelkártyás állomások is voltak Szombathelyen. A közép-távoli tervben, 1993ra azt szerették volna elérni, hogy bekapcsolják a megye egész területét a közvetlen távhívásba.

Kiemelt képen: A Domus Áruháznál lévő visszahívható telefon