Megtalálták a búcsúlevelét

2021.07.03. 09:08

Öngyilkos lett a rab, aki egy győri parkolóban akart megrontani egy 10 éves kisfiút

A zárka mosdójában akasztotta fel magát a pedofília miatt korábban 9 évre elítélt győri férfi – írta a Blikk. Ő volt az a férfi, aki az interneten keresett magának kisfiút.

origo.hu

A személyzet gyorsan megkezdte a segítségnyújtást, amit a kiérkező mentők folytattak, de már nem tudtak segíteni rajta – írta a lap. A rendőrség a helyszíni szemle során az idegenkezűséget kizárta.

A férfi ügyvédje a Blikknek azt mondta, ügyfele a zárkájában lévő mosdóban oltotta ki az életét. Ugyan többen is voltak a cellában, de erre a helyiségre senki nem láthatott rá, így

ELKERÜLHETETLEN VOLT A TRAGÉDIA. NEM TEHETETT RÓLA SENKI

- mondta az ügyvéd.

A férfi búcsúlevelet is hagyott, ebben a súlyos ítéletére hivatkozott, de a bíró szerinte személyeskedő megjegyzéseit is nehezményezte – tette hozzá az ügyvéd.

Az elsőfokú ítélet szerint a 42 éves H. Ervin a Snapchat önmegsemmisítő üzenetküldő internetes alkalmazáson keresztül – „Boylove Boylove„ és a „bboylove8” felhasználói neveken – felvette a kapcsolatot egy férfivel, akiről korábban megtudta, hogy megrendelés alapján olyan kiskorúakat közvetít, akikkel szexelhet. Az üzenetváltások során egy 10-11 éves fiút keresett orális aktusra és közösülésre.

A szolgáltatásokért minden megkezdett 3 óráért 60 ezer forintot fizetett volna. A pénz átadása után a lakókocsiban lévő gyermek helyett a közelben tartózkodó rendőrök várták, akik

AZ ÜGYET FELTÁRÓ FEDETT NYOMOZÓK SEGÍTSÉGÉVEL A FÉRFIT ELFOGTÁK.

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot!

Kapcsolódó írásunk:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tetten-ertek-egy-pedofilt-a-gyori-rendorok-4825486/

Forrás: origo.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában