katasztrófavédelem

2021.09.11. 20:00

Egyre fiatalodik a Sótonyi ÖTE: a lelkesedés és az elkötelezettség ma is nagy vonzerő – fotók

Herczeg János parancsnok vallja: ha van egy-két húzóember, akkor nagyon jól tud működni egy egyesület. Szerencsére ez a sótonyi önkéntes tűzoltóknál is így van – 1890 óta működik megszakítás nélkül az egyesületük.

Polgár Patrícia

Fotós: © Cseh Gábor

Herczeg János parancsnok 2013-ban vette át a posztot elődjétől, vele egy időben lett Németh Gábor Ferenc az elnök. Az akkor leköszönő vezetők nem váltak ki az egyesületből, azóta is aktív tagok. Az újdonsült elöljárók rögtön nyitottak a fiatalok felé, baráti társaságokat szólítottak meg. Így duzzadt mára 32 fősre a szerveződés, amelynek körülbelül a háromnegyede fiatal. – 2017-ben tettük fel magunkat az egyesületi élet térképére, amikor megrendeztük járási versenyünket – tudjuk meg a parancsnoktól. A sótonyiak 2015 óta rendszeres résztvevői a környékbeli versenyeknek, általában dobogós helyezést érnek el.

A szerveződés 2015-ig egyletként működött, 2015-ben Flórián-napon jegyezték be hivatalosan egyesületként a cégbíróságon. Kezdetben három település, Sótony, Nyőgér és Bejcgyertyános közösen működtette egészen a szétválásig. Az egyesület tagjai különösen büszkék a szertárépület előtt álló felújított tűzoltószekérre, amelyet 2012-ben működőképes állapotban adtak át. A múltból ezen kívül kevés emlékük maradt fenn – az alapítók tablóképét azonban nagy becsben, a szertár falára akasztva őrzik. A fotó arról árulkodik, hogy hajdanán a mai polgármesteri hivatal környékén állt a sótonyi tűzoltószertár. A szerház közös használatú az önkormányzattal, ahogy a falubusz is: ezt tudja használni az egyesület riasztás esetén.

– Nemrégiben beszereztünk egy régi ZSUK-ot, azt szeretnénk felújítani annyira, hogy a versenyekre, közös megmozdulásokra el tudjunk járni vele – magyarázza a parancsnok. Az önkormányzat nemcsak a falubusz és a szertárépület használati jogával, anyagilag is támogatja az egyesületet, emellett pedig rendszeresen indulnak a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatain. Felszereléseik beszerzésére így teremtik meg a szükséges forrásokat. Apránként haladnak, de ma már ott tartanak, hogy minden olyan alapvető kellékkel rendelkeznek, amire szükség lehet egy kisebb káreset elhárítása során.

A Sótonyi ÖTE hármas kategóriájú besorolást kapott a katasztrófavédelemtől. Ez azt jelenti, hogy a település belterületére vonulhatnak. De, ahogy Herczeg János mondja, szerencsére még nem kellett nagyobb káreseményhez kiszállniuk – ennek fő oka, hogy Sárvártól nyolcperces vonulási távolságra helyezkedik el a település, így sok esetben a hivatásosok előbb kiérnek a káresetekhez, mint az önkéntesek. Egy alkalommal azonban segédkeztek a hegyhátszentjakabi áradásoknál, emellett kisebb, a településhez kapcsolódó területeken kigyulladt tarlótüzek megfékezésében is részt vettek már több alkalommal. Aktív részesei a település életének. Ha fizikai erőt igénylő munka van, mennek és segítenek – ők és a falu lakói is tudják, hogy számíthatnak egymásra.

A 130 éves jubileum alkalmából az egyesület szeretett volna szalagavatót tartani, valamint egy tűzoltóverseny is bekerült volna az ünnepi programok közé, de sajnos a pandémia közbeszólt. Jövőre talán tudják ezt pótolni – reménykedik a parancsnok.

Kiemelt képen: Egyre fiatalodik a Sótonyi ÖTE: a lelkesedés és az elkötelezettség ma is nagy vonzerő

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában