Nem habozhattak a betegszállítók, azonnal be kellett avatkozniuk a vasvári néni megmentéséért

Az asszony éppen ajtót nyitott a betegszállítóknak, amikor hirtelen rosszul lett. – Egy sorházban történt, ahol egy udvarban több lakás van, mindegyikhez hat-nyolc lépcső vezet fel – mesélte a történteket Kálmán Péter, az egyik betegszállító. – Egy néni ült kint, akitől megkérdeztem, hol lakik a férfi, akit keresünk, mondta, hogy az első lakásban. Visszamentem, láttam, hogy jön ki a felesége, a kollégám az autónk felől érkezett. Láttuk, hogy az asszony megtekeredik, és összeesik. A kollégám kiabált, hogy „Peti, kapd el, gyorsan!”, de nem tudtam odaérni, elkapni, legurult a lépcsőn, az arcáról lement a bőr. Megvizsgáltuk, stabil oldalfekvésbe helyeztük. A kollégám megnézte a telefonjával, hogy párásítja-e a képernyőt a légzése, láttuk, hogy nem.

Hívtuk a 112-t. Visszafordítottuk a hátára, és a mentésirányítás instrukciói alapján nekiálltunk a mellkaskompressziónak. Szabolcs kezdte, aztán én átvettem, váltottuk egymást, amíg a mentők kiértek. A vasvári mentők érkeztek először, ők folytatták, aztán jött az esetkocsi Körmendről, adtak az asszonynak infúziót, rátették a gépet, ami a mellkaskompressziót végzi. Stabilizálták az állapotát, és a szombathelyi kórházba szállították.

A két betegszállító lélekjelenlétének köszönhetően az asszony életben maradt, a férjét – akiért mentek – azonban nem tudták elszállítani az eredetileg tervezett érvizsgálatra, mert annyira felzaklatták az események, hogy inkább otthon maradt.

Kálmán Pétertől megtudtuk, hogy az idős házaspár fiai is megérkeztek, amikor a baj történt, kétségbeestek, igyekeztek őket megnyugtatni. A férj lábai amputáltak, és mivel nem akart velük jönni, felhívták az Országos Mentőszolgálat irányítását, hogy mit tegyenek, azt az utasítást kapták, hogy végezzék tovább a munkájukat, menjenek a következő betegért. Ezért visszatértek Szombathelyre, hogy a traumatológiára szállítsanak egy embert.

– Tudtam, hogy higgadt­nak kell lenni, nem szabad kapkodni, amikor megkezdtük az újraélesztést. Az első ilyen eset volt, még soha nem voltam ilyen helyzetben. De tettük a dolgunkat, hiszen azért vagyunk, hogy segítsünk. Azonnal kellett dönteni, az asszony élete múlt rajta, örülök, hogy a beavatkozás sikerült – mondta Kálmán Péter.

Kollégája, Udvardi Szabolcs, a betegszállító kocsi sofőrje megerősítette: az újraélesztés közben nyugodtak voltak, utána jött ki a feszültség. – Amikor először kértünk segítséget, akkor indult a vasvári mentő, akkor a hölgynek még voltak életjelei. Aztán leállt a légzése, és már pulzusa sem volt, akkor indult a kocsi Körmendről. Közben a mentésirányítók adták nekünk az instrukciókat, megkezdtük az újraélesztést, és fenntartottuk a mellkaskompressziót, míg a mentők kiértek. Majdnem két órába telt, mire a hölgy állapotát stabilizálták, és szállítható állapotba került, peregtek az események. Amikor elvitték, utána jött egy adrenalin-löket, egy zsibongó érzés, hogy „Atyaúristen, mi történt!” – mesélte. – Sokat számított, hogy gyorsan reagáltunk, és a mentők is percek alatt kiértek.

A gépkocsivezető azt is felidézte, hogy egyszer csak az idős házaspár egyik fia is megjelent, ekkor már az édesanyja újraélesztésének folyamatában voltak. A fiú hívta a testvérét, aki szintén hamar érkezett, már a helyszínen volt mindkét mentőegység. Úgy emlékszik, a két húsz és harminc év közötti fiatalember nagyon ideges volt, tele aggodalommal, velük is igyekeztek törődni, őket is próbálták megnyugtatni, beküldték őket a szobába. Az édesapjuk a történések után nem akart velük menni, jobbnak látta, ha otthon marad.

A két betegszállító hősies helytállásán túl a rövid időn belül megérkező mentőegységeknek is köszönhető a siker, akik emelt szinten küzdöttek tovább az asszony életéért. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül túlélte a rosszullétet és a hatalmas esést. A mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba.

Kiemelt képünkön: Kámán Péter és Udvardi Szabolcs betegszállítók mentettek életet