Érdekességek Szombathely múltjából – Falvak, amiket ”benyelt” a város

Kutatásainak célja, hogy feltárja azon közösségek múltját, amelyek beleolvadtak a városba, de még őrzik a falusi identitásukat és az értékeiket. A peremkerületek szimbiózisban éltek Szombathellyel, a tehetséges gyerekek ide jártak tanulni, a falu ellátta tejjel, hússal, zöldséggel a megyeszékhelyt, a fuvarosok hordták a városi iparosok áruit a piacokra. Egyelőre Zanaton, Oladon, Herényben és Újperinten igyekszik rálátást szerezni a ma már a várostörténethez tartozó egykori falusi életre. Az első könyv, a Zanatról szóló rész idén jelent meg a Szülőföld Kiadó gondozásában, tíz év munka van benne.

Azért kezdte Zanattal, mert ott lakik, sőt már a felmenői is ott laktak a 18. század óta. 1784- ben költözött oda egy Pál Mihály nevű nemes, családot alapított Zanaton, elvette egy jobbágy özvegyét, Kemény Mariannt, és jobbágytelken élő nemes lett, ami falun jellemző volt. A levéltárost a gyerekkorában hallott történetek inspirálták a múlt kutatására. – Édesanyám, édesapám parasztemberek voltak. Téeszben dolgoztak, és amikor hazaértek, mentünk a mezőre dolgozni. Amíg a kezünk járt, addig a szájunk szabad volt, és folyamatosan hallottam tőlük a családi történeteket, ezeken nőttem fel. A saját régmúltjukat mesélték, és amiket a nagyapámtól hallottak – tudtuk meg Pál Ferenctől, akinek a könyvében sok személyes emlék van, de nem csak az övéi. A Zanati Kulturális Egyesülettel – amely az idei Szent Márton Gálán vette át a tavaly kapott Az év civil szervezete díjat – kidolgoztak egy munkamódszert, amit úgy neveztek el, hogy „kollaboratív etnográfia”, a néprajzosoktól kölcsönözték a kifejezést.

– Amikor elindult az első közmunkaprogram, az egyesületnek sikerült felvennie két közfoglalkoztatottat, Tóth Tápi Tamást és Tóth Esztert. Megbeszéltük velük, hogy nem arra van szükség, hogy üljenek a közösségi házban – mert sajnos a társadalmi aktivitás egyre lanyhul –, hanem arra, hogy kimenjenek a faluba egy kérdéssorral, amit összeállítottam, és információkat gyűjtsenek, idősektől, fiataloktól, mindenkitől, aki szóba áll velük. Végig is járták a házakat, a begyűjtött történetek egy részét ismertem, egy részét nem. Közben a srácok fotókat is gyűjtöttek, ezekből szuper kiállítást rendeztünk a közösségi házban, elindítottam egy élő előadássorozatot Képek Zanat történetéből címmel. Ugyanezt megcsinálták Újperinten is, az lesz a következő könyv, és egyébként a módszert adaptálni szeretnék a Szombathelybe olvadt összes falura is.

Egy kolléganő, Kovács Eszter Oladdal próbálkozik, ott is szép eredmények vannak. Pál Ferenctől azt is megtudtuk, hogy a munka során nem csak arról van szó, hogy végül elkészül egy könyv. Előtte sok előtanulmányt kell végezni, tisztázni a félreértéseket, legendákat. Például izgalmas kérdés, hogy valójában mennyire volt jó az 1853-as jobbágyfelszabadítás. – A jobbágyok tényleg földhöz jutottak, de nem kaptak hozzá tőkét, és ezért csak evickéltek az első világháborúig, amikor megtörtént a feltőkésítés. Igaz, hogy a férfiak elmentek a háborúba, igaz, hogy kötelező beszolgáltatás volt, és vetéskényszer, és az otthon maradottak, az asszonyok meg az öregek rengeteget dolgoztak, de a város éhezett.

A polgárok kizúdultak a környékbeli falvakba, hogy élelmet szerezzenek. Az asszonyi munkából származó tojást, tejet, zöldséget nem tudták begyűjteni, ezért jó pénzért adhatták. Olyannyira, hogy például a dédöreganyám, aki a sok gyerekkel otthon volt, Újperinten földet meg erdőt vett, és a saját nevére íratta, mire dédöregapám hazajött az első világháborúból – mondta a levéltáros. – A zanati templomot 1920- ban renoválták, gyönyörű üvegablakokat tettek bele. Nem értettem soha, hogy honnan volt rá akkor pénz. Onnan, hogy a parasztember vagy földet vett, vagy szakrális célokra költött. Újperinten is van hősi emlékmű, az 1920-as kereszt, a kápolna, sokáig nem volt rá magyarázat, hogy miből építették.

De hát innen: a városi polgár kiment, csillagászati árakon megvette a mezőgazdasági termékeket, a parasztember pedig félre tudta tenni a pénzt. Érdekes, ahogy a Szombathely környéki falvak együtt éltek a várossal. Zanaton az 1828-as felmérés szerint vagy háromszor annyi ló volt, mint háztartás, és amikor felbecsülték, a lószerszámok és a lovak értéke meghaladta a ház és a pajta értékét. A zanatiak szekereztek, amint a herényiek és helylyel- közzel az újperintiek is. – Jó lenne, ha többeket be tudnék vonni a kutatásba, átadnám a módszert. A herényiek nyitottak rá, de még hezitálnak. Még sok év munka szükséges. Az interjúknak nem feltétlenül az a lényege, hogy leírjuk azokat, arra szolgálnak, hogy támpontokat adnak a kutatáshoz. Például édesapámnak a legnagyobb jó szándékkal elmondott történetei is megbicsaklottak néha. Nem illettek bele a jogszabályi és történelmi környezetbe, de mindig volt valóságmagjuk. Ezek nekem kiindulási alapot adnak, hogy a levéltárban utána tudjak menni, és amikor nincs már levéltári forrás, lehozom a szóbeli közlést.

Pál Ferenc jó példaként az újperinti Gömbös Marika nénit említi, aki az egyik legjobb interjúalanya volt, fotókat is tudott elővenni, miután a levéltárból előkerült egy irat, miszerint volt Újperinten reptér. A hölgynek voltak képei a repülőkről és a pilótákról, ez pedig úgy lehet, hogy Marika néninek a nagybátyja amatőr fotós volt Újperinten, és mindent fotózott, méghozzá jó szemmel.

Kiemelt képünkön: Dr. Pál Ferenc levéltáros sorozatának első könyvével