Frissen Vasból

2021.11.16. 14:00

Jelentős támogatásra számíthat Vas megye – Oláh Gábor helyettes államtitkárt kérdeztük

Január közepéig mintegy 1800 milliárd forintot juttat a kormány a gazdaságba az önkormányzatokon keresztül – erről beszélt lapunknak Oláh Gábor, a Pénzügyminisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.

Cseh-Egyed Bernadett

Oláh Gábor a tájékoztatón

Fotó: VN-archív

Mint ismeretes, megjelentek a következő hétéves fejlesztési ciklus első pályázatai, ezzel kapcsolatban információs napot szerveztek az érintett települések képviselőinek. Az eseményen részt vett Oláh Gábor, a Pénzügyminisztérium regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára is, aki lapunk kérdéseire is válaszolt.

– A következő hét évről beszélgetünk, de amit hoztam feladatot, az a következő hetekre szól. Január közepéig mintegy 1800 milliárd forintot juttatunk el a gazdaságba, és a kormány döntése szerint ezt az önkormányzatokon keresztül tesszük meg. Ehhez minden polgármestertől és minden települési képviselőtől nagy feladatot kérünk: sok munkájuk lesz, hiszen be kell adni a pályázatokat, majd a gyors döntést követően azokat meg is kell valósítani – fogalmazott.

Oláh Gábor a tájékoztatón
Fotó: VN-archív

Az államtitkár-helyettes szólt arról is, a TOP Plusz Programban továbbviszik az elmúlt hét esztendő jó tapasztalatait, de ahol szükségesnek látják, változtatnak a rendszeren. Így például a korábbiaknál is egyszerűbb és gyorsabb lesz a pályázás. Azt már most lehet tudni, hogy iskolák, óvodák, polgármesteri hivatalok és egyéb önkormányzati létesítmények újulhatnak meg, illetve utak, járdák és kerékpárutak épülhetnek a programban.

– Vas megye szerencsés helyzetben van, hiszen gazdasági mutatói jobbak, mint a keleti megyéknek, de a kormány döntése szerint így is legalább akkora összeg érkezik majd ide, mint az elmúlt időszakban, a többi pedig az önkormányzatok pályázati képességén múlik – tette hozzá Oláh Gábor helyettes államtitkár, aki elárulta azt is: a még folyamatban lévő fejlesztési ciklusban mostanáig tizenegyezer projekt valósult meg. Egyebek mellett több ezer kilométernyi út és több száz kilométernyi járda újult meg, valamint mintegy harmincezer bölcsődei férőhelyet hoztak létre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában