Menedék – egyre súlyosabb áron, a Körmendi Kastélyszínház Társulat előadása

A kamara-előadás díszlete minimál, néhány padlóra ragasztott csík jelzi a határt ház és ház, ember és ember között. Dogville, a 30-as évek Amerikájának kisvárosa ilyen. Bezártak a gyárak, koszosak a kirakatok, elhagyottak a házak, de azért itt mindenki jó és becsületes. Ez egy szeretetre méltó közösség. Ide menekül üldözői elől Grace (Orbán Cintia), akinek dogville-i élete egy kis szívességből indul, aztán hamar rémálom lesz belőle. Grace lesz a rabszolga, a rongy, akibe bárki kedve szerint beletörölközhet, Chuck (Vörös Attila), Ben (Major Szabolcs), sőt, még az írópalánta, ifjabb Tom Edison (Szenkovits Buda) is. Látszólag felkarolja a lányt, de kiderül, hogy csakis a saját önző vágyai vezérlik. De hát az élet(e) csak megér egy kis játékot, nem igaz, Grace? – hangzik fel a kérdés, amely nagyobb súlyt tesz a nézőkre, mint azt elsőre gondolnánk.

A narrátor (Szép Dániel) meséli is, magyarázza is a történetet, amely igazi átváltozás. Nemcsak a lábunk előtt játszó színészeknek, hanem nekünk is, akik nézzük, hallgatjuk őket kínzó közelségből. Nincs happy end. A végén sem könynyebbülhetünk meg, hiszen rájövünk, hogy igazából mi is Dogville-ből valók vagyunk. De az ember már csak ilyen. Mert mit tehet, ha az élet elbizonytalanítja vagy megtépázza? Nyújthat menedéket, persze, de egyre súlyosabb áron.

A Kastélyszínház Társulat nagy bravúrja ebben a tömény, kétórás, szünet nélküli előadásban az volt, hogy megmutatta: nem érdemes térről és időről gondolkodni, amíg az ember maga nem változik.

Kiemelt képünkön: A Dogville a kiindulópont: egy kisváros kőkemény valósága a színpadon a körmendi társulattól