A kőszegfalvi farsangi hagyományokat elevenítették fel a kőszegi könyvtárban - fotók

Itt a farsang, nincsen bál – a koronavírus úgy tűnik, hogy az idén is keresztbe tesz a mulatságoknak. A könyvtári program szervezői úgy gondolkodtak, ha már táncolni nem lehet, legalább emlékezzünk a meszsze földön híres, három napig tartó kőszegfalvi farsangra, ahol ma is él a farsang utolsó napjaira – vasárnapra, hétfőre és húshagyó keddre – tevődött népszokás. Horváth Sándor kutatta a településrész történetét, a Kőszegfalváról a ’80- as évek derekán készült film szakértője volt és vetített képekkel is készült az előadásra. 

Moderátorként, hogy a hangulatot megalapozza, először a nemzetiségi kórus jelen lévő tagjait kérte: énekeljenek farsangi dalokat. Aztán azt kérdezte tőlük: melyikük volt már életében „muslinca” és melyikük „szúnyog”? Merthogy a svábok közösségének rendje farsangkor is megmutatkozott: a muslincák (Mingeln, a 13–15 éves korosztály) és a szúnyogok („ti Stáácn”, a 16–18 évesek csoportja) külön mulattak a nagyoktól („ti krosszn”, a 18 év felettiek). És ha már szóba kerültek a nagyok: farsang vasárnapján avatták fel a legényeket a kocsmában. Onnantól már hivatalosan is mulathattak, és ebéd után tehettek először kalapot a 18. évét betöltött fiatal férfiak. 

Akikről azt is tudni kell, hogy nem is nagyon aludtak, csak mosakodni és ruhát váltani mentek haza a farsang három napja alatt. A könyvtári est végére az előadó és a közönség emlékei nyomán szépen kibontakozott a farsangi napok koreográfiája, amikor feje tetejére állt a világ: a fiúk lánynak öltöztek és fordítva, tényleg bármi megtörténhetett. Vasárnap például, az első napon, míg a legények fent mulatoztak a kocsmában, a táncteremben gyülekeztek a lányok, és egykét óráig csak ők táncoltak egymással. Később csatlakoztak hozzájuk a legények is. 

A bál elején, amikor a muzsikusok már zenéltek, először hagyták a gyerekeket táncolni, hogy ők is beletanuljanak a közösségbe. A második nap, a hétfő a farsangi bolondok és az asszonyok napja volt. Délelőtt a felöltöztetett bolondokat zenészek kísérték végig a falun. Maskarába öltözve járták a helybeliek a házakat és vámot szedtek az arra járóktól. Aznap este a kocsmában az asszonyok mulattak, férfi egyáltalán nem lehetett közöttük. 

Jaj volt annak, aki – főleg idegenként – odakeveredett: fel emelték székestül az asszonyok a magasba, akárcsak az újdonsült házaspárokat. Ezzel jelképesen befogadták őket a közösségbe. A krónikák szerint a legények mulatása ehhez képest csendes beszélgetés volt. A bál hétfőn hajnali 2-3 órakor ért véget, ugyanúgy, mint előző nap. A legények alvás nélkül folytatták kedden a mulatságot. Húshagyó kedden, a cigenudlisütés napján a leány meghívta vacsorára azt a legényt, aki délután érte jött, és akinek a kalapja mellé a rozmaringot tűzte. A vacsorák pedig amolyan háztűznézőnek is beillettek. Amelyik legénynek „a dolga jól végződött a lány apjával”, az már majdnem felért egy kézfogóval.

 Kedden éjfélkor – ahogy a könyvtárban az idősebb kőszegfalviak megerősítették – megszólalt a Rákóczi-induló: utána mars volt haza. De mivel hamvazószerda következett, a böjt első napja, még éjfél előtt a férfiak hazafutottak sonkát enni. Szabó István a saját élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel: hosszan és jóízűen mesélte farsangi kalandjaikat. Kőszegfalvi Ágnes, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke pedig azt hozta szóba, hogy a kőszegi sváb bálba egy dolgot mindenképpen átmentettek a farsangi hagyományból: az asszonyfarsangot (Weiberfasching). 

Éjfélkor szedett-vedett ruhákba felöltözve a bálozók egy csoportja bevonul és főzőkanállal a kezükben megtáncoltatják a vendégeket. Asszonyfarsang, legényavatás, szúnyogok és mingások – a korcsoportok szerinti közösségbe nevelődést, a nemek szerinti összetartás erősítését is célozta a farsang az 1713-ban alapított településen. A szórakozás, mulatás mellett ezek a szokások erősítették a közösséget, fogalmazta meg Horváth Sándor. A farsangi hagyománykörről azt mondta, szépen mutatja, miként válhatott valaki a közösség tagjává, érezhette magát odatartozónak. A cigenudli (dagasztott, szaggatott, kifli alakú fánk) kóstolója előtt még megjegyezte: az ételeknél, a rokonsági kifejezéseknél és a földrajzi neveknél tud a leghosszabban megmaradni a hozott nemzetiségi nyelv és kultúra.