A háború: szenvedés - Napra pontosan 77 évvel ezelőtt érte bombatámadás Szombathelyt

A pogány római korban a templomok menedékhelyek, asylumok voltak, ahová még a gyilkost sem követhették üldözői. E tényre magyar feljegyzések is vannak. A modern háborúkban Isten házát is annyiba vették, mint az emberekét, vagyis semmibe. 1945. március 4-én, vasárnap valóságos bombaszőnyeget terítettek a városközpontra és az azt környező utcákra, a rendező pályaudvarra és székesegyházunkra. 445-ben a hunok rombolták le a várost, 1945-ben, 1500 évvel később, keleti szövetségeseikkel közösen a „keresztény nyugat művelt fiai” a levegőből zúdították bombazáporukat a városra. 

„Isten, pogányok törtek örökségedre, meggyalázták szent templomodat” (Zsoltár 79,1.) Korábban is érte Szombathelyt bombatámadás, az első 1944. október 7-én (pályaudvar és környéke – 52 halálos áldozat), október 13-án (9 halálos áldozat), október 17-én, majd október 21-én (20 halálos áldozat), november 22-én és december 6-án (5 halálos áldozat). Számos épület semmisült meg, vált lakhatatlanná. Egyetlen támadást sem minősített a magyar fél terrortámadásnak, kivéve az 1945. március 4-eit (368 halálos áldozat). 1941. december óta Anglia, az Egyesült Államok pedig 1942. június óta hadban álló félnek tekintette Magyarországot. (Bár Magyarország nem üzent hadat az USA-nak.)

 Aktív katonai beavatkozásukra csak hazánk német megszállása után került sor. A várost ért amerikai és angol légitámadásokat sokáig elhallgatták, mert nem akarták tudatosítani, hogy a szövetségesek is részt vettek Magyarország felszabadításában. Liptai Ervin főszerkesztő: Magyarország Hadtörténete I– II. 1985. Zrínyi Katonai Kiadó című összeállítás említést sem tesz a szombathelyi 1945. március 4-i bombázásról. Kedves amerikaiak, a templomba két lábbal is be lehet menni, nem szükséges előtte 500 font súlyú RDX behatolást elősegítő, nagy repeszhatású bombákkal beköszönni, főleg nem vasárnap. A németek már szinte ellenállás nélkül vonultak vissza, március 29-én a szovjetek elfoglalták a várost. 

Tudjuk, itt voltak minisztériumok, némi tartalék, rengeteg menekült. Az 1945. március 2-án Szombathely felett végzett felderítő repülés a rendező pályaudvaron 430 vagonról, köztük 12 tartálykocsiról számol be. A 15. Légierő Történelmi Kutatóintézetében őrzött dokumentumok alapján a következő feljegyzéseket, parancsokat, bevetésekről szóló jelentéseket tallózva nem igazán találunk magyarázatot a miértre. 1945. március 3. 109. sz, hadiparancs 1. pont: Az időjárást felderítő szakasz repülői jelentést adnak a bevetés kezdetekor is… 2. pont: Az 55. szárny mindegyik csoportja teljes létszámban (36 gép + tartalékok) 13 perces időközökkel támadja a SZOMBATHELY DÉLI R. PU-t, 1945. március 4-én. Ez a Baker Terv 3. pont: Rakomány 8-500#. 1. orr- és farokgyújtású RDX bomba… 

A bombázás boxokban történik, A11-es MPI-kkel. „Szükséges a célpontok POZITÍV beazonosítása.” A célpontok környezetében az orosz repülőgépek esetleges jelenléte miatt az összes tüzér részéről óvatosságra van szükség, hogy elkerüljük a baráti repülőgépek lelövését… A 109. parancs további részében a hívójeleket közli. Felhívja a figyelmet, hogy „Érvényesíteni kell a rádiós fegyelmet” ACHESON DANDÁRTÁBORNOK PARANCSA. Ugyanezen kutatóintézet őrzi a bevetési jelentések hivatalos leírását. Bevetési jelentés a 485 bombázócsoportról 1945. március 5. Jelentést készítette: Walter A. Lader sk., a légierő őrnagya, az S-2 csapat tisztje. Az alábbiakat olvashatjuk: 1. pont: …A 28 repülőgép két, egyenként kettő ún. boxból álló támadóegységet alkotott. 

Az alakulatot a csapatirányító tiszt, Douglas M. Cairns alezredes vezette. 8. pont: Nem találkoztunk, illetve nem észleltünk ellenséges repülőgépeket. SAH légelhárító tüzét észleltük a cél fölött kb. két percen át. Az ágyúk tüzének egy része vasúti kocsik irányából jött, a legénység tagjai jelentették, hogy felvillanásokat láttak a sínek mellett. Három repülőgépben okozott kisebb károkat a légelhárító tűz, személyi sérülés nem történt. Bevetési jelentés a 465 bombázócsoportról. 1945. március 4. Bevetési szám: 154. Jelentést készítette: R.C. PEASE, a légierő őrnagya S-2 1. pont: 29 repülő indult Magyarországra a szombathelyi rendező pályaudvar támadására. A csoport támadóegységekké állt össze, az első támadóegységet JOHN W. DUNBAR hadnagy és JACK KNOWLES százados, a másodikat R.O. DOSS hadnagy vezette. 4. pont: Az elsődleges célpontra támadóegységekben közelítettek rá. Nem tudtak egymás után úgynevezett boxokban állni a támadóegységek közötti rövid időközök miatt. A bombázás vizuális irányzékkal történt, az első támadóegység C-1 automata pilótát használt, a második PDJ-t. 

Az egyik repülőgép motorhiba miatt kiengedte a bombáit az IP-nél… (az a pont, ahol a repülőgépek ráfordulnak a célpontra) 11. pont: …a repülőgépek 50 tonna bombát dobtak le Szombathelyre 22 100 láb (6736 m) magasból 13 óra 6 perckor. Bevetési jelentés a 460-as bombázócsoportról 1945. március 4. 22. sz. bevetés, 109. sz. hadműveletek. Jelentést készítette: Roger Warner őrnagy A.C. S-2 tiszt. 1. pont: 1945. március 4-én 7 óra 35 perckor terv szerint 28 repülőgép indult útnak, hogy Magyarországon a szombathelyi rendező pályaudvart bombázza. A csoportot J.M. Price ezredes, csoportparancsnok, a második támadóegységet pedig Warling W. Wilson kapitány vezette. 3. pont: 28 repülőgép behatolt az elsődleges célpontra. A szárny többi csoportja is akkor érkezett az IP fölé (az a pont, ahol a repülőgépek ráfordulnak a célpontra), amikor a 460. csoport. Hogy az ütközési pályát elkerüljük, a csoport 360 fokos fordulatot tett, mielőtt a célpontra ráközelítést megkezdte.

 A célpontot felhő borította. Az eligazításban szereplő MPI-k (fő becsapódási pont) látását tovább nehezítette a korábban észak felé történt bombarobbanásokból származó, odafújt füst. Hogy esélyünk legyen a sikeres bombázásra, 360 fokos fordulatot tettünk balra, a szél belsejébe, amely 80 csomós (148 km/óra? – nem tartom reálisnak) sebességgel fújt. Egy második ráközelítés során, amelyet 181 fokos tengelyben tettünk, megláttuk a rendező pályaudvart. Ezen a tengelyen kivihetetlen lett volna, hogy a boxok az eligazításban szereplő három külön célpontot eltalálják anélkül, hogy átmennének egymás alatt. A csoportparancsnok ezért minden boxnak azt az utasítást adta, hogy a rendező pályaudvar közepére célozzanak. Az utasítást nyugtáztuk, és végrehajtottuk, a nagy fehér raktárépületeket tekintve MPI-nek (fő becsapódási pontnak). 

13 óra 24 perckor 28 repülőgép volt a célpont fölött 22 000 láb (6706 m) magasságban. 27 repülőgép a célpontra 53 tonnányi 500 font súlyú 0,1 orr- és 0,01 farokbegyújtású bombát dobott. Az említett repülőgépek közül egy a 485 csoporttal bombázott. Két repülőgépben négy bomba fennakadt, ezeket közvetlenül a célpont után kiengedték. Miután a belső helyreállítási munkálatok aktív szereplője voltam (egyházmegyei építésvezető 1988–2008), többször felvetődött a kérdés, mi értelme volt ennek az esztelen bombázásnak. Józan ésszel próbálom bogozni a történteket. A dokumentumokat olvasva igencsak cikáznak a gondolatok. Annyi azért megállapítható, hogy a támadás nem igazán volt átgondolva, értelmesen megtervezve. Az 1945. március 2-i felderítés 430 vagonról, közte 12 tartálykocsiról számol be. A rendező pályaudvar bombázására 122 repülőgépet (+ kísérő vadászgépet is), 918 db 500 font súlyú RDX bombát, 459 tonna súlyban vetnek be (3,5 vagonra 1 repülő, 1 vagonra 2,1 bomba). A bombázó csoportok boxokba állnak fel, melyek közösen a biztonságos oldal- és mélységi távolságot kénytelenek tartani, általában kb. 1200 láb (366 m) szélességű és magasságú térséget foglalnak el. A 485-ös csoport, 27 repülő 12.42-kor bombáz, utána a 465-ös csoport 24 perc múlva szintén 27 gép 13.06-kor, majd 18 perc múlva a 460-as csoport 27 gép, ezt követően 464-es csoport 39 géppel 5 perc múlva 13.29- kor. A 460-as csoport bevetési jegyzőkönyve az összes közt a legőszintébb és egyedül ez a csoport próbálja a 109-es parancsot a legnehezebb körülmények közt is teljesíteni.

 Nekik voltak a legrosszabb látási viszonyaik, miután a 485-ös csoport esztelen bombaszórása port és füstöt okádott a rendező pályaudvar és a város felett, mégis megtalálta a pályaudvart, nem elsőre, hiszen ki kellett kerülnie a másik csoporttal való összeütközést is. Mindezek ellenére meglátták a fehér raktárépületeket, amelyeket jóval tisztább és nyugodtabb körülmények közt a 485-ös csoport nem. Őket talán már az egyre erősödő győzelem bekövetkezte szédítette gőgös, lezser felszabadítókká. A legnagyobb csoda, hogy nem egymást bombázták az amerikaiak. 

Természetesen az is, hogy nem tudtak a tervezett időben felszállni a repülők, mert akkor a püspöki mise közepén bombázták volna a székesegyházat, több ezer halott lett volna, így 368 volt. És még valaki azt mondja, a bombázásnak nem volt célja ártatlan emberek életének kioltása! Papíron, hadiparancsban nem, de a valóságban igen, hisz az ország ötödik legjobban szétbombázott városa Szombathely, ahol minimális ellenállás volt (368 halott, 1028 súlyosan sérült ház, 312 romba dőlt, 1028 könnyebben sérült). Lehet, hogy idős barátom megjegyzése is fed némi igazságot: „Az RDX bombát buta bombának is hívták a hadseregben, a gyújtószerkezete miatt, a háború bizonyos köröknek nagy üzlet, a legyártott bombákat le kell szórni. A háború végén már javában folyt az új típusú bombák gyártása.

 Mégsem vihették haza az amerikaiak, hisz a taposóaknákat is csak lerakják, fel már nem szedik a háborúk után.” Ha a Szombathelyre ledobott bombák tizedét a zsidó haláltáborokhoz vezető vasúti sínekre dobják, zsidó keresztény testvéreink százezreit menthették volna meg. Hisz tudjuk, hogy 1943-ban a szövetségesek már tudták, hogy hol vannak ezek a haláltáborok. Miért nem tették? A háború nem megoldás, szenvedést, erkölcsi és anyagi pusztulást hoz. A világ urai a mai napig nem fogják fel! Fontos a profit! Nem a béke!

Nagy Ferenc 

nyugalmazott egyházmegyei építésvezető