Szándéknyilatkozat

2022.05.18. 07:00

A cél a szorosabb együttműködés Körmend és Kőszeg között - A városvezetők szerződésben erősítették meg elhatározásukat

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Bebes István, Körmend és Básthy Béla, Kőszeg polgármestere a napokban.

Markó Petra

Bebes István és Básthy Béla az aláírást követően

Forrás: JT

Ennek előzménye, hogy a két település egy sikeres uniós pályázatnak köszönhetően megismerhette egymás történelmi, kulturális, gasztronómiai értékeit: múlt hétvégén a Körmendi Értékes Közösségek mutatkoztak be a Rába-parti városban, néhány héttel ezelőtt pedig az Alpokalján ők is megismerkedtek a Kőszegi Értékes Közösségekkel. – Egymás történelmének, közösségeinek, kulturális életének megismeréséből mindkét település csak profitált – foglalta össze a kontraktus lényegét Bebes István polgármester. – Körmendnek több jó kapcsolata is van nemzetközi szinten, amelyek a kulturális, a szociális szféra és a gazdaság területére is kiterjednek. Hazai partner viszont kevesebb van – folytatta. 

– Most olyan partnert találtunk Kőszegben, amely egy picit hasonlít hozzánk – fogalmazott a városvezető. A „Szomszédolások” szerződéséről Básthy Béla, Kőszeg polgármestere is pozitívan nyilatkozott. Kiemelte: kihívás mindkét település életében, hogy a határ mellett megállítsák az átutazókat, és megmutassák a város szépségeit. Véleménye szerint Körmend gazdaságfejlesztés szempontjából jó példa előttük. Ötletként felvetette azt is, hogy a jövőben az egymáshoz közel lévő, tízezres városok polgármestereinek klubját is megalapíthatnák, és egymás jó gyakorlataiból profitálhatnának. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában