Baleset

2022.06.13. 17:53

Nekiment egy autónak Szombathelyen, majd ordibálva próbálta a vétlennek magyarázni, hogy nem történt semmi - fotók

Horváth Balázs

Forrás: Horváth Balázs

Hétfőn délelőtt hangos üvöltözésre lettek figyelmesek Szombathelyen, a Markusovszky utcában az arra járók. Kiderült, hogy egy Renault lassított, mivel le szeretett volna parkolni, de a mögötte érkező Land Rover vezetője nem tartott elég követési távolságot és figyelmetlen volt, így nekiütközött a Renault hátuljának. A Renault vezetője mikor lassított, látta a tükörben, hogy a mögötte érkező autó vezetője túl nagy sebességgel érkezik ahhoz, hogy meg tudjon állni, ezért még előre is gurult, de a Land Rover még így is a másik jármű hátuljának ütközött.

Forrás: Horváth Balázs

Ezután a vétkes Land Rover vezetője és utasa kipattant a járműből és hangosan üvöltözve próbálták megmagyarázni az elől haladó jármű vezetőjének, hogy ő volt a hibás és jobban teszi ha inkább továbbmegy. A Renault vezetője tudta, hogy attól, hogy a jármű lökhárítóján túl nagy kár nem látszik, még alatta is lehet sérülés, ezért rendőrt hívott, mert a másik fél nem akarta elismerni a baleset okozását, hanem inkább őt szidalmazta hangosan. Az ordibálásnak a rendőrök megérkezése vetett véget, a kárt a biztosító rendezi.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában