Egy évvel az első kapavágás után

2022.09.01. 14:00

Kitárta kapuit a Mesevilág Óvoda Sében - fotók

Egy évvel az első kapavágás után szeptember 1-jén kitárta kapuit a település új, kétcsoportos óvodája. A mai kor igényeinek megfelelő, modern, családias környezetben hamar otthonra találtak a kicsik.

Cseh-Egyed Bernadett

Forrás: Unger Tamás

Fotó: © Unger Tamás

Többször beszámoltunk róla, dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője két évvel ezelőtt jelentette be: új óvoda épül Sében. A beruházást – közbenjárására – mintegy 250 millió forinttal támogatta miniszteri keretéből dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Időközben az építőanyagok drasztikus áremelkedése miatt az összeg kevésnek bizonyult, a kormány újabb 108 millió forintos támogatást nyújtott. Az építkezés tavaly szeptemberben kezdődött, idén pedig, a tanév első napján a gyerekek is birtokba vették a Bogyó és Babóca csoportot.  

– Nagyon jó érzés itt lenni. Izgultunk, nekünk is ugyanúgy be kell szoknunk, mint a kicsiknek – fogalmazott Tóth Henriette óvodavezető, aki szólt arról is: nyár közepe óta dolgoznak a programjukon. A cél, hogy zöld óvoda legyenek, ezért már az első naptól kezdve szelektíven gyűjtik a szemetet a csoportszobákban, de például akvárium telepítése is szerepel a tervek között. Télre pedig madáretető, tavasszal, a költési szezonra odú készítését, kihelyezését tervezik. Az udvart magaságyásokkal is díszítik majd, amelyeket a gyermekekkel közösen ültetnek be.  

 

Az óvodavezető beszámolt arról is, összeszokott csapatként érkeztek. Mindkét csoportnak van fejlesztő pedagógusa, a mesterszakos kolléganő pedig a tehetséges gyerekekkel külön is foglalkozik majd. Az ötven férőhelyes óvodába negyvenen iratkoztak be ebben a tanévben, többségük helybéli, de a környező Szombathelyről, Toronyból, Gencsapátiból is fogadtak gyerekeket. 

– A térség ékszerdoboza lett ez az épület – fogalmazott Nagy Róbert polgármester. Mint mondta: mára megvalósult az, amiről tavaly ilyenkor még csak álmodni mertek. 

Az elmúlt napokban megérkeztek a legszükségesebb bútorok és eszközök, felkerültek a függönyök, és a szülők is bejárhatták az épületet. A parkolás néhány napig még okozhat nehézségeket – addig a közlekedők türelmét kérik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában