Közpark

2022.09.18. 12:49

Múltidéző - Ilyen volt az egykori szombathelyi nagy Városliget - fotók

Bármelyik városban is járunk, ha szóba kerül a település városligete, akkor mindenki egy hatalmas, fákkal bővelkedő közparkok képzel el maga előtt, ahol némileg távol lehet lenni egy kicsit a város zajától.

Kelemen Attila

Az egykori városligeti strandfürdő közkedvelt volt

Forrás: VN-archív

Az egykori városligeti strandfürdő 

A Városliget képzeletbeli bejárását északról indulva a városi strandról kezdjük. Ugyan nem ez volt a város első strandja, hiszen 1905-től a harmincas évekig a Perint-parti strandon pancsolhattak a város polgárai. A városligeti strandfürdőt 1934-ben adták át a Markusovszky-kórházzal szemben. Azért itt épült fel, mivel az akkori kórházigazgató, Pető Ernő szerint az egészséges emberek látványa pozitívan hatott az egészségügyi intézményben ápoltakra. A közel 4000 négyszögöl területen 110 ezer pengőből megépült városi strandon helyet kapott egy úszómedence, illetve egy kör alakú gyermekmedence. Tévhit, hogy ezek vízét egy termálkútból töltötték fel, ugyanis azt - szűrt, és megtisztított állapotban - a Gyöngyös-patakból szivattyúzták.  

Csakúgy, mint a város oly sok létesítménye, a városligeti strand is komoly károkat szenvedett a második világháborúban, az épületei kiégtek. A részben helyreállított strandfürdőt végleg 1972-ben zárták be, hiszen a szerepét időközben átvette a Csónakázó-tó mellett létesített modernebb és nagyobb Tófürdő. A volt strand ezt követően napközis táboroknak adott otthont, a kilencvenes években a környező iskolák testnevelő tanárai tarthatták itt tornaóráikat, ha az idő is kegyes volt. Az elmúlt években a medencéket betemették, és kórházi parkolókat alakítottak ki, manapság pedig bölcsőde épül itt (ami, ha minden igaz nevében ott lesz az egykor közkedvelt park neve: Városliget). 

 A valamikori SZSE-pálya 

Délre haladva a Városligetben sportpálya kapott helyet. Itt játszotta mérkőzéseit a Szombathelyi Sportegyesület, miközben az edzéseket rendre a Safrankó utcai - mai Sugár úti - sporttelepen végezték. Az atlétikai futópályával is ellátott SZSE-pálya lelátóin összesen hatezer néző fért el, 800 ülő-, és 5200 állóhellyel. A vendégszurkolóknak általában 1000 fős helyet különítettek el. Az elmúlt évtizedekben volt itt rangos nemzetközi atlétikai dobóverseny, megyei és utánpótlás csapatok játszották itt labdarúgó mérkőzéseiket. Az utóbbi időkben pedig a helyi amerikai focicsapata, a Crushers „vette birtokba”. 

 Állami Gyermekmenhely 

A sportteleptől kissé keletre található területen épült fel 1904-ben az Állami Gyermekmenhely. Lényegében addig a városliget valóban csak liget volt, a menhely századeleji építésével kezdődött meg a közpark beépítése. A menhely egy főépületből és két melléképületből állt, ezeket Ybl Lajos építész tervezte eklektikus stílusban. Az épület az állami gondozott gyerekek lakóhelyeként, illetve azok egészségügyi ellátását is biztosító intézményként szolgált. Az egészségügyi feladatok a későbbiekben is fontos szerepet töltöttek be az épületben: már gyermekkórházként iskolafogászat, hallásvizsgálat, vagy éppen gyermekpszichiátria is működött itt.  

Ennek az épületnek az állaga is hanyatlott a rendszerváltás idején, ám 2002 májusában egy új funkció - és a velejáró felújítási munkálatok - mentették meg: egy négycsillagos, impozáns szálló, a Park Hotel Pelikán lett belőle. Az épületegyüttes felújítása során tiszteletben tartották az épület építészeti értékeit. Ki gondolta volna, hogy két évtized múlva éppen az épület műemlék jellege húzza keresztbe a szálloda hosszú távú jövőjét: nemrég zárta be kapuit a 36 tágas szobával és lakosztállyal rendelkező hotel. 

 Pelikán-park és a sanyarú sorsú Pelikán-szobor 

Az árvaházzal szemben terül el az a hatalmas platánfákkal körülvett Pelikán-park, amelynek a közepén elhelyezett szoborról kapta a nevét. Az egykor volt nagy Városliget beépítését követően ez a park viselte már később a liget nevét, majd a park déli végében, kis vízmedencében felállították Rumi Rajki István 1920-ban elkészített pelikánszobrát. Talán nem véletlenül ezt a madarat formázta meg alkotásában a szobrász, hiszen – menhelyre is utalva – a pelikánanya fiókáival az önfeláldozó anyai szeretetet szimbóluma. Az egyházban is sokat használt jelkép volt a fiait vérével tápláló pelikán. Rumi Rajki István az eredeti szobor mellett a harmincas években készített három műkő másolatot is. A hányatott sorsú szobor megannyiszor a vandálok martaléka lett. 2014-ben az önkormányzat állíttatta helyre, a munkálatokat Veres Gábor szobrászművész végezte el.  

A parknak élő értékei is vannak: a hatalmas szép platánok és páfrányfenyők. A mai fiatalok nem is hinnék, hogy a park keleti szegletében temető is volt: a II. világháborús harcokban elesett szovjet katonák temetője és emlékműve volt itt; egészen a rendszerváltás utáni parkrekonstrukcióig.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában