Tárlat

2022.11.04. 16:27

A nagy szaxofonos a képtárban - Ráduly Mihály a hazai jazz egyik ikonikus alakja

Az egykori Syrius együttes ikonikus tagja, Ráduly Mihály is eljött a Savaria Múzeum képtárban nyílt Megtört progresszió című tárlatára.

Merklin Tímea

Fotós: Szendi Péter

Az 1960-as évek végét és a ’70-es évek elejét bemutató, erősen korlátozott és kontrollált, mégis társadalmi nyitást jelentő korszakot bemutató kiállítás a Syrius koncerteket is felidézi, és megemlékezik arról is, hogy Ráduly Mihály, a magyar jazz egyik legnagyobb elismerését, a Montreaux-i Jazzfesztivál legjobb szólistája díjat nyerte el 1970-ben. Ráduly itthon a Syrius jazzrock együttes mellett Pege Aladár quintettjében, Szabados György free jazz együttesében és a legendás Rákfogóban is szólista volt.  

-Nyilvánvaló volt számunkra minden, ami körülöttünk történt, a korlátok, a keretek, de mi a zenét éltük, nem a környezetet – felelte a zenész kérdésünkre, hogy miként élte meg azt az időszakot.  – Nem szimpatizáltunk a rendszerrel, a zene volt számunkra a lázadás. Minket tűrtek, de nem támogattak. Viszont ez elég volt nekünk az alatt a pár év alatt, amikor zenélhettünk, és megvalósíthattuk magunkat, nem ütköztünk akadályba. 

Forrás: Szendi Péter

A képtári tablók a zenésztársakat is idézik, koncerteket, arcokat a legendás időkből. A rendezők kiemeltek egy korabeli idézetet Erdős Péter „popcézártól”, a Kádár-korszak zenei irányítójától: „A Syriust megszüntetjük, jött egy felkérés az imperialistáktól, majd kiküldjük a Lokomotívot, mert őket szeretjük.”  

Ráduly Mihály örömmel jött el a kiállításmegnyitóra, azt mondta, nem zenészként nyilatkozik. 

–  Hatvan évvel ezelőtt kezdtem szaxofonozni, játszottam húsz évet és negyven éve nyugdíjas vagyok. Öt zenekarban tizennyolc emberrel játszottam együtt, közülük mára csak négyen élnek – és sorolta muzsikustársait, akiknek emlékét a fotók és a mennyezetről függő dobozokban meghallgatható zene is idézik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában