Évának a szíve diktálja, mikor mit kell tennie - Bucsuban végez önkéntes munkát, idén pedig Caritas Hungarica-díjat kapott

Horváth Józsefné Dozmaton született, huszonöt évig ott élt, majd Bucsuba ment férjhez, 1975-től ott lakik. 1991-ben került a Szombathelyi Egyházmegyei Kollégiumba, ahol Tuczainé Régvári Marietta volt a főnöke; szakácsnő volt, akkor huszonöt emberre főztek. 1993-tól már a püspöki iskolának is készítettek ételeket, előbb ötven, majd négyszázötven embernek, kollégistáknak és főiskolásoknak is. – Ezenkívül segítettünk Tuczainé Mariettának, amikor csak tudtunk. Mindenbe bekapcsolódtam, amibe lehetett, ezt diktálta a szívem – fogalmaz Éva. – Látom, hogy manapság inkább sokszor belerúgnak a másik emberbe, ha elesett, minthogy segítő kezet nyújtanának. Én amíg a kezemet-lábamat használni tudom, csinálni fogom ezt a karitászmunkát, abból a szeretetből, ami van bennem. Horváth Józsefné 73 éves, de még mindig aktívan részt vesz a karitász közösségi megmozdulásain. 

Nagy élmény számára is, hogy hosszú évek óta főz a társaival a győrvári jótékonysági böllérversenyeken, készíti a resztelt májat, a disznótoros káposztát, a hurkát, kolbászt, sültet. Az adományba kapott húst kiosztja a hátrányos helyzetű családoknak; a fesztivál résztvevőinek pálinkát, vörösbort kínálnak. Egyik fő szervezőként fontos szerepet tölt be a Mindenki karácsonya rendezvényein, ahol rászorulóknak főznek ebédet adományként. – A szívünket-lelkünket beletesszük az ételbe, de ugye sonka, füstölt hús is kell bele, így mindig attól függ a menü, hogy mire van pénz. Négy-öthat katlanban főzünk ilyenkor, és több mint ezer embert látunk vendégül. Még Jánosházáról is szoktak jönni ebédelni – meséli. Az asszony harminc éve végez önkéntes munkát, 2010- től nyugdíjas, életének fontos része a karitász, kiteljesíti, örömmel tölti el, hogy tevékenykedhet. A nardai karitásztáborban is dolgozik; embertársai felé mindig nyitott szívvel és alázattal fordul, pontosan látja, hogy kinek és hogyan lehet jól segíteni.