Nem futamodott meg - Dr. Soós Viktor Attila egyháztörténésszel, Brenner János életének kutatójával beszélgettünk - fotók

Később nagy szerepe volt a káplán boldoggá avatásának előkészítésében. A történésszel beszélgettünk az éppen 91 éve született, 65 éve meggyilkolt Brenner Jánosról. Dr. Soós Viktor Attila Körmenden született, ott járt középiskolába. Érdekelte a történelem, azon belül is az egyháztörténelem, így Gyürki László plébános és Császár István káplán segítségével elkezdte kutatni a közelmúlt egyházüldözését. Megismerte Brenner József akkori püspöki helynököt, aki mesélt testvére, János vértanúságáról. Ezután felgyorsultak az események: Császár Istvánnal felkerestek olyan személyeket, akik még ismerték János atyát. A 2000-es évek elején közel száz emberrel készítettek interjút. 

Viktor az érettségi után 1998-ban felvételt nyert a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem és hittanár szakára. Az egyetem alatt folytatta a Brenner János életútjára vonatkozó kutatásokat. 2003-ban jelent meg Császár Istvánnal közösen írt könyve Magyar Tarzíciusz, Brenner János élete és vértanúsága 1931–1957 címmel. Ezek a kutatások alapozták meg Brenner János boldoggá avatásának történészi munkáját, amelyben részt vehetett. – Brenner János vértanúságának egyik legfontosabb üzenete az, hogy ne féljünk. Az atya bátran végezte papi hivatását, nem futamodott meg, nem menekült el. A másik, ami nagyon megragadó az ő személyiségében, hogy mindig vidám, mosolygós volt, nekünk is ilyen örömteli lélekkel kellene élni a mindennapjainkat. János atya minden emberhez nagy szeretettel fordult, szép lenne, ha mi is így tennénk, és előítéletek, fenntartások nélkül közelednénk embertársainkhoz. 

Az egyháztörténész sok mindent feltárt Brenner János vértanúsága kapcsán. A legmegdöbbentőbb az volt számára, hogy a gyilkosok különös kegyetlenséggel végeztek a káplánnal. Harminckét késszúrást kapott, de az is kevés volt, hogy kioltsák az életét, ezért az egyik elkövető rálépett a torkára, megtaposta a haldokló papot. Egyházellenes gyűlölet motiválta a tettét. Amikor 2018-ban a boldoggá avatás előtt felnyitották az atya sírját, az orvos szakértő átvizsgálta a földi maradványait, és megállapította, hogy valóban eltörött a nyaki porccsontja. Amit addig csak feltételeztek, bizonyossá vált. A gyilkossággal kapcsolatban mindent igyekeztek eltüntetni. Több ember is volt, aki rejtélyes körülmények között meghalt János atya vértanúsága után. Számos papot bántalmaztak és megvertek a politikai rendőrség munkatársai, így Hencz Józsefet vagy Kovács Imrét. A zalaegerszegi születésű, gencsapáti káplánt, Kováts Ferencet úgy megverték, hogy a sérülésekbe belehalt. 

– János atya nagyon szeretett motorozni, mai szóval azt mondanánk, vagány volt. Sportolt, sakkozott, focizott. Modern módon igyekezett mindenkivel kapcsolatba kerülni, miközben mindvégig nagyon mély lelki életet élt. Jól beszélt franciául, így a rábakethelyi plébánossal, Kozma Ferenccel – aki korábban franciaországi magyar lelkész volt – tudott társalogni. Középiskolás korában cserkészkedett, szeretett kirándulni. Szerzetesi hivatása volt, ciszterci szerzetes szeretett volna lenni. Miután a kommunista diktatúra 1948- ban államosította az egyházi iskolákat, 1950-ben megvonta a szerzetesrendek működési engedélyét, így nem maradhatott szerzetes. Az illegalitásban, amíg lehetősége volt, készült a szerzetesi életre, majd visszatért szülővárosába, és a Szombathelyi Egyházmegye papnövendéke lett Szombathelyen. A szeminárium bezárása után Győrben készült papi hivatására. 1955-ben szentelték pappá, és augusztusban került Rábakethelyre káplánnak – mesélt Brenner atyáról a történész, majd hozzátette: János atya édesanyja és édesapja példás családi életet éltek. 

Három fiúgyermekük született, mindháromból pap lett. A legnehezebb az volt az édesanyjának, Wranovich Juliannának, hogy fia meggyilkolása után egészen a rendszerváltásig nem beszélhetett róla sem ő, sem mások, még az emlékét is megpróbálták eltörölni. 1957 decemberében, a halála előtt pár nappal János atya egy fenyőfát küldött a szüleinek, amit a gyilkosság után nem díszítettek fel, és a Brenner családban azután már soha többet nem is állítottak karácsonyfát. Az viszont különösen szép, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében több helyen János atya vértanúságára emlékezve advent harmadik vasárnapján nem rózsaszín, hanem piros gyertyát gyújtanak.